VV Attila Pétert várta vissza

2012.01.15. 22:56
Hiába az állítólagos nagy szerelem, az összeférhetetlen játékos a haverja mellett voksolt. Mégis Kinga nyert: még több hiszti és nyafogás, kevesebb taktika és összeesküvés a villában.

Volt már a vasárnap esti párbajnál jóval durvább és izgalmasabb, sőt, azt lehet mondani, Kinga és Péter összecsapása volt az eddigi legunalmasabb a Való világ ötödik szériájának történetében.

A két játékos között semmi, tényleg semmi nem történt azon kívül, hogy maximum tán két keresetlen mondatod odavágtak a másikhoz. A szerkesztők ismét levetítettek pár videót, így a nézők újraélvezhették Kinga hisztijeit, és Péter hódításai is kaptak időt a műsorban - Balázs szerint egyébként az eddigi leghosszabb összeállítást láthattuk ezzel kapcsolatban, és Melinda (Na, ki az, aki egyáltalán tudja, kiről van szó?) még ki is maradt az anyagból, mert egy nyolc perces videót már soknak tartottak volna.

Érdekes momentum volt viszont, hogy a hős szerelmes Attila ugyan pártatlanságot ígért, ő mondta a valóságshow veterán kategóriában bejutott játékos kortesbeszédét, sőt, amikor a stúdióból bekapcsoltak a villába, hogy mindenki elmondhassa, kit vár vissza, szintén Péter mellett voksolt.

A végeredmény az adás végére Kingának kedvezett, aki 58 százalékkal mehetett vissza folytatni a játékot, míg Péter minden valószínűség szerint még az éjszaka találkozhat Cristofel haragjával - aki nem is titkolta, hogy ki van akadva rá Veronika miatt. Balázs észrevétele egyébként az volt, hogy a nagy taktikus mozdulatai, viselkedése arról árulkodott végig, hogy feladta a párbajt, ezzel szemben Péter állította, csak próbált higgadtan viselkedni.