Alekosz egykori kamuarája VV Péter miatt dobta Cristofelt, de most attól tart, hogy Gergő kiköltözésével Eszter odacuccol Peti ágyába. Már az esti összefoglalókat sem hajlandó nézni, annyira fáj neki ez az egész. Dráma van.

Cristofellel csak nagyon jó barátok, Páter iránt viszont tényleg úgy tűnik, többet érez VV Veronika - derült ki a Velvetnek adott nyilatkozatából. Alekosz exe elmondta, nagyon szereti a magát igazi kubainak tartó fiút, ragaszkodik is hozzá - amit kölcsönösnek vél -, sokat is lógnak együtt, de mindössze ennyiről van szó.

Nagyon fáj

"Nem vagyunk együtt, ezt ő is tudja. Megmondtam neki a Petis dolgot is, és ezt elfogadta. Cristofel nagyon sok lánnyal volt együtt, míg én a villában voltam, és innentől kezdve már nem is tudnék bízni benne. Ettől függetlenül nagyon szeretem őt, de csak mint havert, mint embert."

A minigeronazzo a villa veteránjával kapcsolatban viszont közel sem ilyen határozott: "Fogalmam sincs, hogy mit csináljak. Amióta kijöttem, nagyon hiányzik. Aztán azt kellett látnom, hogy Eszterrel kavar, hát én azóta nem is néztem meg egy összefoglalót sem. Egyszerűen fáj nézni. Ráadásul most, hogy Gergő kiesett, tudom, hogy az lesz, hogy befészkeli magát Eszti Peti mellé és együtt fognak aludni. Nekem pedig nincs kedvem nézni, ahogyan ők enyelegnek."

Veronika hozzátette, nem tudja pontosan megfogalmazni, hogy mi ez az érzés, szerelem-e vagy sem, de az biztos, hogy nem hajlandó nézni a VV5-öt, az esti adásokban történteket mindig más meséli el neki.