A Taktikus 68%-kal nyerte meg a Való világ 5-öt, pedig azt hitte, legfeljebb a harmadik párbajig jut el. Időközben érzékeny lett, a második helyen végzett Csaba szerint ez nem nagy érdem, a gorillának is van szíve. A stúdióban megtudtuk, hogy VV Veronikáéknál minden rendben, Ügyvédnő Eszternek pedig már felajánlottak egy mellnagyobbítást.
  • A stúdióban Muri Enikő, felhívom a kedves önjelölt fürdőszoba-primadonnák figyelmét, amennyiben pánt nélküli, extramini ruhában kívánnak ugrándozni egy színpadon, mindenképpen kerüljék a most látható koreográfiát. De semmiképpen ne markolásszák a mellükön a ruhát, legalább. Illúzióromboló. A szám meg szar.

A Taktikus 68%-kal nyerte meg a Való világ 5-öt, pedig azt hitte, legfeljebb a harmadik párbajig jut el. Időközben érzékeny lett, a második helyen végzett Csaba szerint ez nem nagy érdem, a gorillának is van szíve. A stúdióban megtudtuk, hogy VV Veronikáéknál minden rendben, Ügyvédnő Eszternek pedig már felajánlottak egy mellnagyobbítást.

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!