A Taktikus 68%-kal nyerte meg a Való világ 5-öt, pedig azt hitte, legfeljebb a harmadik párbajig jut el. Időközben érzékeny lett, a második helyen végzett Csaba szerint ez nem nagy érdem, a gorillának is van szíve. A stúdióban megtudtuk, hogy VV Veronikáéknál minden rendben, Ügyvédnő Eszternek pedig már felajánlottak egy mellnagyobbítást.
  • "Már csak nevetek rajta" - mondja Kutai Kinga a stúdióban levetített jelenetekről a Velvetnek, a kérdés után pedig véletlenül épp felcsendül egy korábbi Kinga-monológ a kivetítőn: "Mindjárt elsírom magam, olyan retekronda vagyok" - panaszolta a szőke hisztigép anno a villában. Most meg a stúdióban tényleg dől rajta a röhögéstől.

    "Vicces, szórakoztató. A kedvenc jelenetem, amikor leestem a menyasszonyi ruhámban a székről, azt még eddig nem láttam, most jó volt visszanézni" - mondja Kinga, aki VV Gergővel hosszú idő után most találkozott először, nem beszélnek minden nap.

A Taktikus 68%-kal nyerte meg a Való világ 5-öt, pedig azt hitte, legfeljebb a harmadik párbajig jut el. Időközben érzékeny lett, a második helyen végzett Csaba szerint ez nem nagy érdem, a gorillának is van szíve. A stúdióban megtudtuk, hogy VV Veronikáéknál minden rendben, Ügyvédnő Eszternek pedig már felajánlottak egy mellnagyobbítást.

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!