Az erőszak miatt hat év börtönre ítélt színész másodfokú perében közel négy órás védőbeszéd után elnapolták az ítélethirdetést. A vádlott sírva fakadt.
  • Az ügyvéd továbbra is az ítéletet cincálja, melyből az is kimaradt, hogy Damu és Palácsik korábban élettársi viszonyban éltek. "A sértett bugyiban, melltartóban és harisnyában várja a vádlottat, majd közös szexelés" - így foglalta össze Ruttner, hogy mi történt kb. két órával az állítólagos nem erőszak előtt. Lényegében arra próbált rávilágítani, hogy a sértett azért ment Damuhoz, hogy nála aludjon, hogy együtt töltötték a délutánt és az estét, és még szeretkeztek is.

Az erőszak miatt hat év börtönre ítélt színész másodfokú perében közel négy órás védőbeszéd után elnapolták az ítélethirdetést. A vádlott sírva fakadt.

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Ruttner György, Damu Roland védőügyvédje perbeszédében - melyben legalább hatszor figyelmeztetett mindenkit arra, hogy ne legyenek álszemérmesek -, először arról beszélt, amiről a bizonyítás is szólt volna, azaz hogy Palácsik Tímea vallomása ellentmondásos volt, és Damu Roland fizikálisan lett volna képtelen a vádiratban említett pózban, azaz állva megerőszakolni a nőt. A vádlott arra próbált rávilágítani, hogy szerinte az a kérdés, hogy az erőszak ténye megtörtént-e.

  • A tárgyalóteremben olyan tömeg van, mint a metrón csúcsidőben, a fotósok egymástól sem tudnak lépni. A bizonyítási szakasz kimarad, hiába készült rá lázasan a sztárügyvéd.

  • 2011. szeptember 12-én bűnösnek találta a Pesti Központi Kerületi Bíróság Damu Rolandot a nemi erőszak, személyi szabadság korlátozása és egy rendbeli súlyos testi sértés vádjában. A Jóban rosszban kirúgott színésze első fokon hat év letöltendő börtönbüntetést kapott. Emellett a bíróság kötelezte az 1,2 milliós perköltség megfizetésére is, valamint hat évre a közügyektől is eltiltották.

    A Jóban Rosszban egykori Várnagy Elődjét 2010 novemberében vette őrizetbe a rendőrség, miután akkori menyasszonya, Palácsik Tímea feljelentést tett ellene a 13. kerületi rendőrségen nemi erőszak és testi sértés miatt. A TV2, ahol addig dolgozott, szinte azonnal kirúgta, többek között azért is, mert már korábban is volt hasonló balhéja, akkor nőt vert. 2001-ben is hasonló okból kapott felfüggesztettet; súlyos testi sértés miatt állt a bíróság elé, az ütések szenvedő alanya akkori barátnője volt. A kirúgott színészt két nappal az őrizetbe vétele után előzetes letartóztatásba helyezték, tíz nap után azonban szabadon távozhatott.
    A módosított vád szerint a színész 2009-ben úgy megütötte Palácsikot, hogy feldagadt a szeme, valamint kétszer is jól megrúgta westerncsizmájával.

  • Ruttner be is bizonyította, hogy ő maga nem álszemérmes, és egy régi viccet sütött el a bíróság előtt, mely szerint a legjobb fogamzásgátló a Kalmopyrin, csak a lábak közé zárva kell tartani a dobozt. Eközben egy doboz gyógyszert tartott a magasba. Az ügyvéd a női nemi szervek szépségéről is beszélt, és kiemelte, hogy neki négy lánya is van.

  • A kis kitérő után Damu védője visszakanyarodott oda, hogy függőleges helyzetben a női hüvely kb. 60 fokos szögben áll, és ha kicsit hátratolja, akkor a hüvely szöge közelít a 90 fokhoz, vagyis szemből egy merev hímtag nehezen tud behatolni. Ruttner egy tollal illusztrálta is a mozdulatokat. Ruttner mindenkinek azt tanácsolta, hogy végezze el maga is a kísérletet.  Ruttner szerint ahhoz, hogy ilyen pózban lehessen szexuális aktust létesíteni, a nő aktív magatartása szülséges, minimum annyira, hogy széttárja a lábait. A korábbi ítéletben az szerepel, hogy a sértett combja zárva volt, tehát Damu nem tudott behatolni, és ha erőszakosan feszítette szét Palácsik lábait, akkor annak nyoma kellett volna, hogy legyen a nő testén. Ilyen nyomot nem találtak. A kenetmintán sincs nyoma annak, hogy behatolás történt volna.

  • Ruttner beszédében a korábbi ítélet ízekre szedésére koncentrál. Ezt olyan hosszasan teszi, hogy  figyelmeztették, hogy szorítkozzon a lényegre. Az ügyvéd jogilag silány fércmunkának nevezte az ítéletet, és megjegyezte, hogy nem ezt a színvonalat szokta meg az elmúlt harminc éves pályafutása során. Arra hivatkozott, hogy az ítélet 75 helyen iratellenes, valótlanságokat tartalmaz, a nagyja vélhetően elütés, de Ruttner nem pontosít, a 75 fele viszont az ügyvéd szerint olyan, ami hatályon kívül helyezi az ítéletet.

  • Ruttner egyébként ugyanazt a szakértőt akarta felkérni, mint Stohl András ügyében, és ugyancsak hasonlóság, hogy az utolsó tárgyaláson új vád történt, Damu viszont nem kapta meg időben az erről szóló iratot. Damu nem tudott a vádmódosításról, a jegyzőkönyvben sincs nyoma ennek.

  • Ruttner szerint utólag került a jegyzőkönyvbe, hogy ügyfele tudott a vádmódosításról. Ezt arra alapozza, hogy a vádmódosításról szóló beszúrásnál rosszul írta az írnok a nevet. Más név másképp írva, mint bárhol máshol és máskor a dokumentumban. Azt állítja, hogy nem a jegyzőkönyvvezető írta be vádmódosítást, hanem valaki a jegyzővezető nevében. Ráadásul a bíró is láttamozta a dolgot. Ruttner szerint ez a bíró elfogultságát jelzi.

  • Ruttner hosszasan szedte darabokra a korábbi ítéletet, egyre idegesebben beszélt a bíróság méltóságáról, és kétszer is azzal fenyegetőzött, hogy leül. 98 oldalas beadvánnyal készült, de sokak megkönnyebülésére azt nem olvasta végig fel. Cserébe hosszasan taglalta a korábban említett 75 iratellenességet az ítéletben. Az ítéletben a tanúk nevét sem sikerült eltalálni, hangsúlyozta Damu ügyvédje, aki azt is kifejtette, hogy szerinte a bírónő érezte a kényszert, mert a tárgyalás után nem sokkal profilt váltott, ügyvéd lett, ezért még addig le akarta tudni az ügyet, amíg hivatalban volt.

  • Az ügyvéd továbbra is az ítéletet cincálja, melyből az is kimaradt, hogy Damu és Palácsik korábban élettársi viszonyban éltek. "A sértett bugyiban, melltartóban és harisnyában várja a vádlottat, majd közös szexelés" - így foglalta össze Ruttner, hogy mi történt kb. két órával az állítólagos nem erőszak előtt. Lényegében arra próbált rávilágítani, hogy a sértett azért ment Damuhoz, hogy nála aludjon, hogy együtt töltötték a délutánt és az estét, és még szeretkeztek is.

  • Egészen elképesztő közjáték: az M1-en futó új szappanopera, a Marslakók stábja jelent meg, és konkrétan forgattak pár percet a valóságot a fikcióval keverő sorozathoz.

  • A sértett korábban tett nyilatkozataiban található különbségekre szállt rá Ruttner György. Palácsik bugyija nem volt letépve, ahogy azt korábban nyilatkozta, hanem a kórházban vették le róla.

  • Ruttner most olyan részeleteken rugózik, hogy az egyik leírásban cipzáros Damu slicce, egy másikban meg gombos.

  • Biztos nagyon kiszáradt már a sztárügyvéd szája, majdnem két órája beszél folyamatosan. Érvei változatlanok, a példák viszont mindig újak. Még mindig az előző ítéletet kritizálja. Hiába vetették el Ruttner kérelmeit a bizonyítási indítványokra, azért ügyesen beleszövögeti a szakértői véleményeket a perbeszédbe.

  • Grafikai szakértők rajzait mutogatja Ruttner, amelyek a sértetti vallomásokat mutatják be képekben. Arra akar kilyukadni, hogy Palácsik ugyanazt a dolgot nagyon sokféleképpen mondta el, ami a rajzon jól látszik, mert sok pozícióban kellett ábrázolni a szereplőket. Nyolc vallomásban nyolcféle verzió hangzott el.

  • Most azt boncolgatja Ruttner, hogy megvalósulhatott-e a személyi szabadság megsértése. Az ügyvéd szerint az ítéletben kitalációk vannak. A hallgatóság figyelme kezd elkalandozni, a terem nagyon kicsi, óriási a tömeg és még a szellőztetéssel sem jár eléggé a levegő.

  • A bíró is belefáradt Ruttner végtelen beszédébe, 15 perc szünetet rendelt el.

  • A vádlott arra panaszkodik, hogy a háta mögött nagyon sok a beszéd. Megkérik a hallgatóságot, hogy maradjanak csendben, Ruttner György pedig rendületlenül folytatja maratoni hosszúságú perbeszédét.

  • Damu Roland első fokon hat évet kapott

    2011. szeptember 12-én bűnösnek találta a Pesti Központi Kerületi Bíróság Damu Rolandot a nemi erőszak, személyi szabadság korlátozása és egy rendbeli súlyos testi sértés vádjában hétfőn. A Jóban rosszban kirúgott színésze első fokon hat év letöltendő börtönbüntetést kapott. Emellett a bíróság kötelezte az 1,2 milliós perköltség megfizetésére is, valamint hat évre a közügyektől is eltiltották.

    A Jóban Rosszban egykori Várnagy Elődjét 2010 novemberében vette őrizetbe a rendőrség, miután akkori menyasszonya, Palácsik Tímea feljelentést tett ellene a XIII. kerületi rendőrségen nemi erőszak és testi sértés miatt. A TV2, ahol addig dolgozott, szinte azonnal kirúgta, többek között azért is, mert már korábban is volt hasonló balhéja, akkor nőt vert. 2001-ben is hasonló okból kapott felfüggesztettet; súlyos testi sértés miatt állt a bíróság elé, az ütések szenvedő alanya akkori barátnője volt. A kirúgott színészt két nappal az őrizetbe vétele után előzetes letartóztatásba helyezték, tíz nap után azonban szabadon távozhatott.
    A módosított vád szerint a színész 2009-ben úgy megütötte Palácsikot, hogy feldagadt a szeme, valamint kétszer is jól megrúgta westerncsizmájával.

  • Nem tudjuk, milyen hosszú a világ leghosszabb perbeszéde, de az ügyvéd már két és fél órája mondja a magáét, és még csak most kezd bele egy részbe, ahol 26 iratellenességet talált az ítéletben.

  • Mivel az ügyvéd már két és fél órája beszél, feltettük magunknak a kérdést, meddig lehet még ezt húzni. Nos, a világ leghosszabb perbeszédét egy zulu vezető, Mangosuthu Buthelezi tartotta, aki 1993 március 12. és 29. között 11 tárgyalási napon beszélt, átlagosan minden nap két és fél órán át.

  • Damu ügyvédje szerint az ítélet sehol sem pontosít, hogy a négy orvosszakértői vélemény közül melyikre hivatkozik éppen. Az nem lehet mondani, hogy Ruttner ne lenne alapos, ugyanakkor meglehetősen zsibbasztó őt hallgatni.

  • Palácsik ügyvédje másfél órája még jegyzetelgetett, de már ő is csak rendületlenül ül, és hallgatja az újabb és újabb cáfolatot.

  • Részlet egy tanúvallomásból: Damu közösülni akart a sértettel, de nem volt elég merev. Az ítéletben viszont azt írták, ez a tanú alátámasztotta, hogy megtörtént az erőszak.

  • Mivel a bíró nem volt kíváncsi a napokban előkerült állítólagos koronatanúra, Ruttner magától olvassa fel annak vallomását, ami megegyezik az előzőleg kiszivárgottal.

  • "Azt, hogy orálisan ki kedveskedett a másiknak, azt pontosan fordítva mondják el" - mondja Ruttner.Damu azt mondja, ő kedveskedett orálisan Palácsiknak, aztán szeretkeztek, a sértett szerint viszont fordítva történt, és maga a közösülés meg sem történt. Ruttner szerint a lényeg az, hogy a sértett nem akarja elképzelni, hogy sima szexelés is volt.

  • Rövid szünetet tartanak, mert lemerült a bírósági kamera. A testület egymást szórakoztatja sutyorogva, mindannyian kuncognak, sajnos azonban nem halljuk, hogy min.

  • Elhúzódik a szünet, nem sikerül beindítani a bírósági kamerát. Alig van 10 operatőr a teremben, de ez most a technikus saját harca, nem segíthetnek neki.