Molnár Piroska még egy részt sem látott a Munkaügyekből

A Munkaügyek - IrReality Show előtt a Kisváros volt az utolsó sorozat, amiben szerepet vállalt. Miért mondott igent a köztévé szituációs komédiasorozatára?

Megkeresett a gyártásvezetés, hogy lenne ez a munka, majd kiküldték a forgatókönyvet. Ilyenkor az ember megtudakolja, mely kollegákkal lesz együtt, mert az is nagyon sokat nyom a latban, pláne egy ilyen többhetes forgatási idő alatt. Itt valahogy minden együtt volt: a forgatókönyvet elég viccesnek találtam, illetve láttam, hogy ebből a figurából lehet valamit csinálni. A kollegák névsora meg egyszerűen elbűvölt.

A forgatókönyvírókat is ismerte? [Litkai Gergely, Hadházi László, Kovács András Péter - a szerk.]

Igen, előtte már néztem őket a televízióban. Néha, ha odakapcsoltam, meg-megálltam. Egyébként nem rajongok a stand-up comedyért, de ha éppen odakapcsolok, és leköt pár percig, akkor nem kapcsolok tovább, akkor meghallgatom. De úgy nem mennék el egy este, hogy na most stand-up comedyt nézek.

A karakterének, az irodista Elvirának klasszikus, sztereotip frizurája van. Volt beleszólása abba, hogy hogyan formálják a küllemét?

Volt. Azt lehetett tudni, hogy nem a saját fejemmel játszom ezt a szerepet. Amikor kitaláltuk, milyen legyen Elvira haja, először a színben állapodtunk meg, hogy egy ilyen típusú hölgy milyenre festi a haját. Akkor rögtön a vörös ugrott be. Aztán megtaláltuk hozzá ezt a parókát.

gallery

Mennyire volt könnyű magára öltenie a szerepet?

Az ember felöltözik ezekbe a ruhákba, felteszi a parókát, kisminkelik, meglátja magát, és gyakorlatilag bele is bújt a figura bőrébe. Hivatalokba nekem is kell járni, és az ember mozaikokból összerakja, hogy egy ilyen korú, ilyen beosztású nő az adott szövegben hogy viselkedik.

Sok néző állítja - többek között fórumokon -, hogy az első pár rész után lejtmenetbe került a sorozat. Ön érez ilyesmit?

Fogalmam sincs, én nem láttam. Nem tudom nézni, mert többnyire játszok, így nem is nagyon van rá idő. Az igazság az, hogy az életben járkálva nagyon sok pozitív visszajelzést kapok. Például éppen egy irodában voltam valamelyik nap, és ott mondta egy hölgy, hogy az egész iroda nézi a Munkaügyeket. Mondtam, hogy sajnos rossz időpontban van, de ők mondták, hogy nem is számít az időpont, ők nézik, és másnap meg is vitatják az irodában. Ez már valami. De a szakmából is sokan szóltak vissza, hogy szeretettel nézik, és hogy sokat kacagnak. Az idő majd eldönti. Ezeket sosem lehet előre kijelenteni. Egyszer csak kiderülhet, hogy amiben nem bíztak, az nézett lesz, és amiben annyira bíztak, azt meg nem nézi senki.

Nem igazán szokott nemet mondani a felkérésekre. Jól bírja a hajtást?

Van amikor fárasztó, de mindig találok egy pontot, ami miatt azt kell mondjam, hogy na jó, legyen. Például egy régi rendezőbarát, mondjuk egy szinkronszerepre, ami tényleg kimerítő, hogy reggel 9-re elrohanni valamelyik szinkronba, pedig a taxiköltséget sem fedezi a gázsi. De akkor meghallom a szinkronrendező nevét, akivel évtizedek óta dolgozok, és akkor az ember azt mondja: "Persze, hogy megyek!"

Mostanában egyre inkább tapasztalható, hogy a színházi közegbe is behatolt egyfajta kultúrharc a modernitás és a tradicionalizmus hívei között. Alföldi Róbertet, a Nemzeti Színház igazgatóját is sokat támadják az új felfogású darabok miatt.

Ezeket a dolgokat többnyire azok vetik föl, azok jelentetik meg írásban, akik egyetlenegy színházba se járnak. Azok, akiket soha színházban még nem láttunk, hanem otthon a hasukra ütnek, és kiötölnek valamit. Ennyit erről.

A kollégája, Stohl András ügye ennél jóval rendezettebb, nem is annyira felfogás, hanem szabályok kérdése. Balesetet okozott, elítélték, és letöltötte a büntetését. Mi a véleménye a történtekről?

Nézze, ez egy magánéleti kérdés. Ha befejezzük az interjút, és mint magánembert megkérdez, válaszolok rá. András fantasztikus kollega, fantasztikus színész, ugyanolyan szeretettel és odaadással vagyok iránta, mint eddig. Természetesen mindannyiunknak hiányzott, ő a társulatnak egy olyan tagja, aki mindig hiányzik, ha nincs ott, ezért is mentünk be műsort adni karácsonykor a börtönbe, hogy lássuk őt.

Hogy látja, lehet egyszer Stohl Andrásból is a Nemzet Színésze?

Bármelyik tehetséges kollegából lehet Nemzet Színésze, a saját kezünkben van a saját színészi életünk. Mindenki úgy foglalkozott András balesetével is, mintha közvetlen hozzátartozója lenne, pedig nem sokaknak van hozzá közük. Borzasztó, hogy minden taxisofőr ezzel kezdi, hogy "Na, és mi van a Stohl Bucival?" Erre én csak azt tudom mondani: "hogyhogy Buci? Talán közvetlen ismerőse?" Nem vagyok hajlandó beszélni erről olyanokkal, akiknek semmi közük ehhez.

Melyik a legemlékezetesebb szinkronszerepe?

Nem is tudom, talán volt az a krimi, Kathy Batesszel és az íróval. Talán a Sült, zöld paradicsom, szintén Kathy Batesszel. Ez azért emlékezetes nekem, mert Tolnay Klári szinkronizálta az idős hölgyet, aki az otthonban van. Iszonyú meleg volt a műteremben, és Klárika kombinéra levetkőzött. Ugye, légkondi nem volt, és mondta, hogy őt nem érdekli. Közölte azt is velem, hogy ő közben cigarettázik, és ülve szinkronizál, és nekem is ülve kellett, és mondta, hogy a kezében lesz a cigi, ha zavar, ha nem. Úgyhogy végig dohányzott, én meg ültem mellette, és hihetetlen boldogság volt számomra, hogy ott ülhetek mellette, és párbeszédünk van.

gallery

Mennyire érzékelhető a színpadról, hogy az embereknek egyre kevesebb idejük és pénzük marad színházra?

Sajnos lehet, bár hál’ istennek a Nemzeti Színház most nagyon divatos lett, és telt házzal játszunk. Indítottak is valami akciót, hogy fiataloknak olcsóbb bérlet legyen, és jönnek is. Mondjuk régebben is egy kis csoport járt színházba, azok most is inkább megspórolják a jegyre valót, mert aki hozzászokott a színházba járáshoz, az nagyon nehezen mond le róla. De például azt is szokták mondani, hogyha a tévé közvetít valamit, utána le kell venni az előadást, mert nem fog menni. Most leadták a Macskajátékot a színházi világnapon, ennek ellenére a következő három előadásunk telt házas volt, akkora lett az érdeklődés.

Mikor ült utoljára a nézők soraiban?

A minap, a Bábszínházban. Amikor nem játszom, akkor is színházakban vagyok, szinte mindent látok. Most néztem át reggel a színházi programokat a számítógépen, hogy mit nem láttam. Csak három vidéki előadást nem láttam, és azokat meg is fogom nézni: a kecskeméti Bánk bánt, a Mohácsi János-féle Szentivánéji álmot Szombathelyről és a debreceni Scapint.