horoszkóp

A magas hangú Bee Gees nagy dobásai

2012.05.21. 08:54
Robin Gibb ugyan végleg eltávozott, de az öröksége, a Bee Gees magas frekvencián elénekelt diszkóslágerei mindörökre beleégtek az emberiség fülébe. Íme öt emlékezetes dal a szombat esti lázhoz.

Hétfő hajnalban érkezett a hír, hogy elhunyt a Bee Gees egykori frontembere , a legendás dalszerző, Robin Gibb. Gibb már második éve küzdött a rákkal, illetve egy tüdőgyulladás utáni kómából is épp ébredezett, amikor elvitte a halál. Emlékére következzen a Bee Gees pár legnagyobb slágere, hangsúlyosan a teljesség igénye nélkül.

Az alábbi élő koncertfelvétel 1989-ben készült, az ausztráliai Melbourne-ben adták elő egyik legsikeresebb számukat, a Massachusetts-t. A számot 1967-ben írták, és az 1968-as Horizontal című albumon jelent meg. Ez volt az első daluk, ami a brit slágerlista élére tornázta fel magát.

A mai napig rázza a valagát mindenki, aki meghallja Gibbék iszonyat magas hangját a Stayin' Alive-ban. 1977-ben jött ki a szám, mint a Szombat esti láz (Saturday Night Fever) egyik kísérőzenéje. A rákövetkező évben az amerikai Billboard 100-as listájának első helyéig kapaszkodott fel a diszkóéra kultslágere.

Ugyanebben az évben megint dobtak egy hatalmasat: a Night Fever szintén a mai napig hallgatott dal, a megboldogult Sláger Rádió is biztos ezerszer lejátszotta. Ez a szám is a Szombat esti láz zenéjeként íródott, és két hónapig a topon volt a Billboardon.

1987-ben szellőztették meg a You win again című számot, ami óriási európai karriert futott be, na meg persze Ausztrália is imádta. Ezzel a számmal érték el a csodát, hogy három egymást követő évtizedben is legyártottak olyan számokat, amik a brit toplista első helyén tudtak végezni.

Utolsó nagy dobásuk 2001-ben volt, amikor kijött a This Is Where I Came In című szerzeményük, ami az azonos című albumon volt hallható. Ez a dal az Egyesült Államokba már nem tudott betörni, a brit piacon a 18. hely volt a legjobbja.