Az Eurovíziós Dalfesztivál előtt azt nyilatkoztad, az életed egyik legnagyobb küldetéséről van szó. Baku végül nem sikerült. Vannak újabb kitűzött küldetések? Szükséged van folyamatos célkitűzésekre?
Úgy gondolom, hogy az élet olyan, mint egy piramis, ami különböző lépcsőfokokból áll. Ahhoz, hogy feljussak a csúcsra, mindig kell újabb lépcsőfokot kreálnom, ezért én örökös célkitűző vagyok, mindig van valami célom a szakmámban. Most lett vége a turnémnak, ami tizenhat állomásos volt (hál’istennek nagyon sikeres, mindenhol teltház előtt játszottunk), aztán decemberben a Papp László Sportarénában lesz egy óriási koncertem – ez is most egy célkitűzés. Mindemellett készül egy új album is, ami teljesen más lesz, mint az eddigiek, ugyanis komoly változáson mentem keresztül. Aztán itt a Voice, ami nagy kihívás, és hozzásegít ahhoz, hogy feljussak arra a bizonyos csúcsra az életemben (ezt szimbolikusan értem, a fejlődést próbálom ezzel szimbolizálni). A műsor ideje alatt is nagyon sokat tudok tanulni magamról: akár mások előadásmódja alapján saját magamat is tudom fejleszteni, és a saját hibáimat is jobban felfedezem.
Mersz nagyot álmodni vagy mindig a megvalósítható célokat tűzöd ki?
Próbálok mindig reálisat álmodni, mert szerintem akkor lehet igazán nagyot ugrani, ha az apró lépéseket összeadjuk. Jellemzően kisebb álmaim vannak, de nyilván ezek is óriási dolgok az életemben, legalábbis én annak értékelem. Persze, vannak másfajta álmaim is, amiket az ember nem is nagyon mer megfogalmazni.
Most itt egy újabb lehetőség: zsűritag leszel. Rögtön elfogadtad a felkérést a TV2-től, vagy volt benned egy kis félsz az új terület miatt?
Természetesen volt bennem egy kis félsz, sőt, még mindig van. Emiatt egy kicsit hezitáltam is, és kértem egy kis gondolkozási időt. Végül igent mondtam. Ez is az ízlésről szól, ami mindenkinek különböző, így ízlésről vitatkozni, észt osztani nagyon nehéz dolog. De ha valaki kíváncsi a véleményemre, akkor én azt elmondom, és remélem, hogy ezzel tudok segíteni. Mindemellett azt is remélem, hogy ezáltal mint előadó, mint dalszerző, és mint komplett ember, én is tudok fejlődni.
Általában a zsűritagok mindig képviselnek egy-egy karaktert az ilyen jellegű műsorokban. Van a beszólogatós, van a mélyérzésű, stb. Te milyen típusú ítész leszel?
Teljesen komolyan mondom, hogy nem tudom. Próbálok ösztönös lenni ebben a műsorban, a saját megérzéseimre hagyatkozni és nem azon gondolkodni, hogy milyennek kellene lennem. Leszek, amilyen vagyok, vagyis vagyok, amilyen vagyok, és nem azon agyalok, hogy kitaláljam magam, mert az már régen rossz. Nem lehet ráhúzni az emberre egy karaktert. Én nem egy karakter vagyok, én Caramel vagyok.
Kit kerestek most ebben az új tehetségkutatóban?
Én nem keresek senkit. Szerintem a tehetség megtalálja a saját útját, a tehetség fog megtalálni minket. Én azt várom, hogy meghalljak valakit, aki ki tud szakítani a földi dimenziókból és el tud vinni a saját világába. Ez nem is mindig a hangok pontosságában rejlik: legyen egyedi, akár szélsőséges, összetéveszthetetlen.
Sok volt tehetségkutatós, többek közt Tóth Vera is azt mondta jóval korábban, hogy nincs szükség évente ilyen műsorra, mert ennyi zenészt, énekest úgysem tud kiszolgálni egy ország. Te ezt hogyan látod?
Ezekkel a véleményekkel én soha nem értettem egyet. Nyilván soknak tűnik, hogy évente van egy, akár két ilyen tehetségkutató műsor is, de úgy gondolom, ha nem lennének ilyen produkciók, akkor nagyon sok ember nem kapna lehetőséget. A könnyűzenei életbe úgy kerülhet be az ember, ha valakit ismer, vagy valakinek a valakije. Nagyon ritka, ha valaki bekopog a demójával és azt mondják neki, hú, te baromi jó vagy, téged innentől kezdve elkezdünk gondozni. A legtöbb tehetségnek nincsenek kapcsolatai, és nem az apukája, anyukája csücsül a kiadóban, vagy akármilyen döntéshozó pozícióban. Ezért vagyok híve a tehetségkutató műsoroknak: mert szerintem egy tehetségnek jár a felfedezés lehetősége. Ha körbenézünk a magyar zenei piac palettáján, a nyolcvan százalékát ki kellene szórni, mert semmi keresni valójuk a popszakmában, vagy egyáltalán a zenei szakmában. Persze, a tehetségkutató felfedezettjei közül sem lesz mindenki álló csillag, de az is nagyon jó, ha évente egy embert felfedeznek. Én nagyon szeretném, ha a Voice olyan embereket fedezne fel, akiknek tíz év múlva is aktuális lesz a nevük, és nem tűnnek el.
Ennek mi lehet az oka?
A műsor után sok esetben nem megfelelő számokat írnak a tehetségeknek. Hányok attól, ahogyan ez az egész működik: hogy a dalszerzők rendelésre írnak az énekeseknek számokat. Bekapcsolom a rádiót és azt hallom, hogy az egyébként tehetséges fiataloknak a szájukba adnak olyan rossz, semmitmondó, elcsépelt valamiket, amik teljesen hiteltelenné teszik őket. Egy dalnak belső indíttatásból kell születnie, és nem megrendelésre.
A korábbi sikereid után neked könnyebben jönnek az elismerések, vagy épp ellenkezőleg: egyre nagyobb dolgokat várnak tőled az emberek arra a bizonyos asztalra?
Nem szoktam azon gondolkodni, hogy mit várnak tőlem, vagy mit kell most tennem. Ahogyan azt korábban is mondtam, a zene nem megrendelésre születik. Bennem szerencsére beindulnak mindenféle belső folyamatok, amiket nem tudok visszatartani, és ezek a dalok kifolynak. A Lélekdonor és a Vízió is így született: távoztak a lelkemből. Ezt a jövőben is így csinálom majd, mert csak így van értelme. Nyilván szeretném egyre profibb módon megvalósítani ezeket, és a koncerteket is egyre színvonalasabbá tenni, de nem szeretném, ha a sikereim által nyomás nehezedne rám.
Azt mondtad, komoly változáson mentél keresztül. Miért? Minek a hatására?
Nem tudom. Talán a tapasztalat. Egyre több év van a hátam mögött mindenféle ingerekkel, talán egyre mélyebbek az érzelmeim.
