Elindult az intenzív kampány Amerikában, az elnökjelöltek pedig igyekeznek a lehető legtöbb híres, gazdag és befolyásos ember támogatását elnyerni. Cameron Diaz még pénzzel is támogatta Obamát, de a celebek már azzal is sokat segítenek, ha nyíltan vállalják politikai nézeteiket. De melyik elnökjelöltnek sikerült a legdögösebb ismertnőket maga köré gyűjtenie?

Elindult az Egyesült Államokban az elnökválasztási kampány, már tudjuk, hogy a republikánusok Mitt Romneyt,  a demokraták pedig – nem annyira meglepő módon – Barack Obamát indítják az elnökválasztáson. A konvenciókkal már el is indult a küzdelem, melyben mindkét jelölt szeretné a lehető legtöbb ismert embert maga köré gyűjteni, akik akár pénzadománnyal, akár rajongóikat győzködve segíthetnek nekik céluk elérésében.

A celebek valahogy mindig aktívabbak voltak a demokraták körül, Obama elnök is számos hollywoodi szupersztár támogatását élvezi. Persze a republikánus Romneyt sem kell sajnálni – bár a filmcsillagok közül inkább az idős férfiak állnak ki mellette, a Magyarországon kevéssé ismert, ám Amerikában nagyon népszerű country-énekesek mellett producerek, tévés és rádiós személyiségek is nagyot lendíthetnek kampánya sikerén.

Az nehezen mérhető, hogy mennyit számít a választások idején, hogy mennyire dögösek a támogatók, mi azért szeretnénk, ha szavaznának, hátha megjósolják az eredményt!

Demokraták

Obama gazdagon el van látva szexszimbólumokkal, nemcsak az állítólag férjkérésre készülő Eva Mendes állt ki mellette, de a hírességek sétányán nemrég csillagot kapott Scarlett Johansson és a mostanában szörfözni tanuló Eva Longoria még szenvedélyes beszédet is mondtak az épp csak véget ért demokrata konvención.

Azt még nem tudni, hogy Obama elnök egyik legelkötelezetebb támogatója, Demi Moore milyen szinten kíván foglalkozni az elnökválasztással, mindenesetre négy évvel ezelőtti még kéz a kézben kampányolt akkori férjével, az azóta Mila Kunissal romantikázó Ashton Kutcherral.

Republikánusok

A republikánus celebnők többsége elsunnyogja politikai nézeteit, de annyiban szerencséje van a nem éppen felszabadultságáról elhíresült Romneynak, hogy épp az egyik legcsinosabb támogatója, a mostanában főleg a gyermekével foglalkozó Hilary Duff nem fél kinyilvánítani elkötelezettségét. 2005-ben még énekelt is George W. Bush beiktatási ceremóniáján, de lehet, hogy most jobban leköti öthónapos babája és az őt perlő nő, mint az elnökválasztás.

Obama vagy Romney támogatói a dögösebbek?

Furcsa módon épp a republikánus párt szavazói között találhatunk olyan dögös nőket, akikről legmerészebb álmainkban sem képzelnénk, hogy a konzervatív értékek mellett teszik le voksukat. A bevállalósan öltözködő Nicki Minaj a napokban arról énekelt, hogy ő bizony Romneyra fog szavazni, mert a demokraták miatt van szarban a gazdaság, de azóta sem derült ki, hogy üzenetét szarkazmusnak szánta vagy valóban a republikánus jelöltet támogatja. Viszont teljesen egyértelműen épp a börtönt megúszó, visszavonult pornósztár, Jenna Jameson fogalmazott, aki egy San Francisco-i sztriptízbárban jelentette ki: "Ha gazdag vagy, egy republikánust akarsz az elnöki székben látni."