horoszkóp

Demcsák menekült férjétől, szüleinél biztonságban van

2012.10.12. 09:00
Hajdú Péter a válásáról faggatta Demcsák Zsuzsát, aki rengeteg utalást tett arra, hogy miért adta be a válókeresetet, hogy miért nem tudta megmenteni a házasságát, és miért kellett már-már elmenekülnie a férjével közös lakásból. Mint kiderült, rendőrségi eljárások is folynak az ügyben.

Hajdú Péter tökéletesen ráérzett, hogy a Demcsák Zsuzsával való beszélgetését Trvtko szerda reggeli Facebook bejegyzésével kell megnyitnia. Az állandóan sapkát hordó Vujity Tvrtko posztjában ugyanis érdekes részleteket olvashattunk Demcsák foltjairól, könnyeiről és a napszemüveg rendszeres hordásáról, illetve hogy egyszer éjszaka segítséget is kért Tvrtko-tól. “Anélkül, hogy konkrét esetekről beszélnénk, az nyilvánvaló, hogy az éjszaka közepén nem azért hívunk fel valakit, hogy cseverésszünk vele, hanem mert s.o.s. olyan tanácsra, mondatra, segítségre van szükség, amit úgy érzed, hogy csak tőle tudsz megkapni. Volt olyan is, hogy gyakorlati segítséggel hívtam fel Tvrtko-t“ – mondta Demcsák Zsuzsa a Frizbi szerda esti forgatásán, ahol a Velvet is ott volt. Hajdú Péter Trvtkóval ellentétben nem vette észre, hogy Demcsák házassága válságban lenne, pedig a Mokka műsorvezetőnője szerint bármennyire is próbálta titkolni, voltak olyan jelek, amikből látszott, hogy baj van. “A kollégáim látták, hogy nagyon sokszor vagyok szomorú. Látták, hogy bizonyos interjúk után elszomorodok. Volt, hogy a sminkbe kimenve el-elpityeredtem magam. Sokan kérdezték, hogy miért nem látszom soha boldognak. Volt egy jelentős súlyveszteség is, és volt egy-két olyan pillanat, mikor nagyon megtörtem. Ezek hetek-hónapok voltak, vagyis elég látványos volt a kollégáim számára is” – mesélt Demcsák az árulkodó jelekről.

Mindent bevetett, hogy megmentse a házasságát

Demcsák Zsuzsa azt is elmondta, hogy rengetegszer próbálta megmentni a kapcsolatukat, és gyakorlatilag nem volt olyan eszköz, amit ne vetett volna be, hogy megmentse a házasságát. Végül viszont rá kellett jönnie, hogy teljesen különböznek egymástól, és más dolgok fontosak mindkettejük számára. “Voltak olyan pillanatok, napok, órák, amikor úgy éreztem, hogy na ez az a harmónia, amire én mindig is törekedtem, de a hétköznapokba már nem sikerült átvninni. Arra kellett rájönnöm, hogy a problémák ugyanazok, ugyanazokat a köröket futjuk, ugyanazokat a hibákat követjük el mind a ketten, és nincs belőle kiút. (...) Amikor eljutottam arra a pontra, hogy mindent megpróbáltam, és tiszta lelkiismeretel és emelt fővel tudok kilépni, akkor adtam be a válókeresetet."

"Biztonságban vagyok anyuéknál a gyerekeimmel"

Hajdú Péter kérdésére, hogy miért ő költözött ki a gyerekekkel, és miért nem a férj ment el, Demcsák Zsuzsa érdekes választ fogalmazott meg: “Ezt találtam a legbiztonságosabb megoldásnak mindannyiunk számára. Akkor jöttünk el, amikor nem volt otthon. Utána egy-két dologért azért még visszamentem a lakásba." Hajdú persze rögtön rákérdezett, hogy a családon és a barátokon kívül szükség volt-e mástól – esetleg a rendőrségtől is segítséget kérni, amire Demcsák szűkszavúan, de sokatmondóan reagált: “Vannak mindenféle eljárások, amik nyilván zajlanak a saját maguk medrében, de az a legfontosabb, hogy biztonságban vagyok anyuéknál a gyerekeimmel.” Demcsák egyébként édesanyjáéknál egy szobában lakik most hármasban a gyerekeivel, de már folyamatosan nézi a lakásokat. Hajdú Péter utolsó kérdésére, miszerint van-e visszaút, Demcsák Zsuzsa egy határozott, és kissé megkönnyebbült “nem”-mel válaszolt. Ha érdeklik a további részletek, a Demcsák Zsuzsával készült teljes interjút a vasárnap esti Frizbiben nézheti meg.