A színésznő boldog, színházban játszik férjével és férje nélkül isl. A tévézés annyira nem hiányzik neki, bár állítása szerint egzisztenciális szempontból jobb, ha az ember mögött ott egy kereskedelmi csatorna.

Détár Enikőt tavaly rúgták ki az RTL Klubtól, és bár állítása szerint nem váltak el haraggal, az okát igazából még mindig nem tudja. "Nem hiszem, hogy ezzel bármi újat mondok, de egzisztenciálisan könnyebben él az az ember, akinek a popsija alatt egy kereskedelmi csatorna is ott van.  Azóta viszont nem nyomultam, és engem se kerestek tévéből. Az, hogy mit szeretnék, nem feltétlenül csak az én döntésem, de ha van olyan feladat, ami a személyiségemnek vagy életkoromnak megfelel, boldogan elvállalom. Aminek nagyon örülnék, ha egy Szombat esti láz típusú műsorban táncolhatnék. De szívesen résztvennék énekesként vagy színészként bármilyen beszélgetős műsorban is" – mondta el a Velvetnek a színésznő, aki most alapvetően boldog.

Nem esett pofára, és boldog

Détár most leginkább családjára és a színházra koncentrál. Férjével, Rékasi Károllyal együtt játszik a Rózsák háborújában című darabban, amiben ütik-verik egymást, és mellette van egy szerepe a Mary Poppins című musicalben is, amiben a Madaras asszonyt alakítja. "Szerintem az ember azért színész, hogy különböző karaktereket formáljon meg. Nem zavar, hogy a Mary Poppinsban idős nőt játszom. Lehet, hogy egy jó karban lévő 30-as, 40-es asszonynak tűnök, de színpadon eddig rengeteg féle szerepet játszottam. A Rózsák háborújában is szélsőséges karaktert játszom. Nem gondolom, hogy rossz lenne együtt dolgozni a férjemmel. Itthon a családunkról szól az életünk, a munkánkban meg a munkánkról. Nem tudom, milyen lehet azoknak az emberekenek, akik évtizedek óta mindig együtt élnek és dolgoznak, de én szeretem, hogy dolgozni is tudunk együtt a Karival" – nyilatkozta Détár, aki nemrég a Nemzeti Vágtán is szerepet kapott. Janicsák Vecával együtt vonultak fel lóháton, és szerencsére nem esett pofára a színésznő, aki egy kicsit tartott a dologtól, mert a főiskolán volt egy csúnya bukása egy lóval.

Sok munkát vesztett tavaly

Mikor a tavalyi idegösszeroppanásáról kérdeztük, nem volt boldog, hogy még mindig erről kell beszélnie. "Én ezt annyira utálom. Összesen két napot voltam kórházban. Ez nem idegösszeroppanás volt. Ha az lett volna, nem tudtam volna kiállni utána egy kétszer egy órás koncertre két kolleganővel meg táncosokkal együtt. Nagyon sok munkát elveszítettem amiatt, mert egy ember eladta a képemet egy újságnak, és emiatt megbízhatatlannak bélyegeztek meg. Nagyon szívesen kezet fogok azzal az emberrel, aki ennél ügyesebben megcsinálja azt, amikor azt mondják neki, hogy haldoklik az anyja Amerikában, és van rá egy hete, hogy megoldja" – fakadt ki a színésznő, aki szívesebben beszélne inkább a munkájáról, mint magánéletéről, ami most tökéletesen rendben van.