Nyilvánosságra hozták az idei Oscar-jelöléseket, úgyhogy kiderült a lényeg: Leonardo DiCaprio idén sem kap Oscart, ahogy Anthony Hopkins sem. Joaquin Phoenix viszont kaphat, akármennyire is utálja a díjat. Érdekes, hogy a legutolsó Batman nem kap majd elismerést, és a Bosszúállókat is csak egy díjra jelölték. A lehetséges díjazottak között pedig egy 9 éves lány is van idén.

A tegnap bejelentett Oscar-jelölések után máris egy csomó dolog biztos, pedig még nagyon nincs itt a díjátadó. És annak ellenére, hogy távol van még a gála, már most született egy csomó meglepetés. Mintha az amerikai filmakadémia kicsit nyitott volna a hollywoodi szuperprodukciók irányából a művészi értékkel bíró filmek felé.

Kimaradó sikerfilmek

Erre utal az például, hogy a tavalyi év egyik legnagyobb kasszasikere, az összesen valamivel több mint egymilliárd dollárt termelő Sötét lovag: Felemelkedés (The Dark Knight Rises) nem szerepel a jelöltek között. Nem úgy, hogy a különleges effektusokat díjaznák, vagy úgy, hogy a főgonoszt alakító Tom Hardyt, aki csak a szemével játszik több mint két és fél órán keresztül a filmben egy maszk mögött, azt viszont parádésan, vagy hogy a rendező Christopher Nolant, hogy így koronázzák meg a trilógiát, hanem úgy nem díjazzák a filmet, hogy nem jelölt még csak egy kategóriában sem. A tavalyi másik nagy közönségkedvenc popcornmozi, a Bosszúállók is csak egy jelölést húzott be a hollywoodi világválogatottal felérő szereplőgárdája ellenére, az is a legjobb effekteknek szól csak.

Azért nem kell aggódni a nagy hollywoodi álom és a díjesők rajongóinak, a Steven Spielberg rendezte Lincoln 12 jelölést kapott, míg Ang Lee Pi élete (Life of Pi) című, a Cinematrixnál 10/10-es nagyszabású meséje 11-et. Ha minden jól alakul, akkor valamelyik film beállíthatja a Titanic és a Ben Hur 11 díjas rekordját, a Lincoln akár meg is döntheti, bár erre elég kicsi az esély.

Az amerikai filmakadémia művészi nyitását Ang Lee 11 jelölése mellett leginkább talán az jelzi, hogy a többszörös Cannes-győztes német rendezőt, Michael Hanekét most először jelölték Oscarra, egyből öt jelöléssel, köztük a legjobb rendezőnek és a legjobb filmnek járó jelölésekkel. Szóval nem arról van szó, hogy a külföldi filmek senkit sem érdeklő szekciójában bemutatnak egy érdekes filmet egy neves európai rendezőtől, hanem arról, hogy az amerikai filmakadémia legnagyobb díjátadóján európai filmes szerezheti meg a legjobb filmnek járó címet.

Bekerült kezdők és gyerekek

De szintén érdekes még, hogy a gyakorlatilag elsőfilmes rendezőt, Benh Zeitlint legjobb rendezőnek jelölték A messzi dél vadjai című filmje miatt, amit egyébként a legjobb nem eredeti forgatókönyv kategóriájában is jelöltek. A messzi dél vadjai még egy különlegességet tartogat, legjobb női főszereplőnek jelölték a film kilencéves főszereplőjét, Quvenzhané Wallist, aki ezzel az eddigi legfiatalabb Oscar-jelölt.

Szintén szokatlan, hogy olyan színészeket legjobb férfi főszereplőnek jelölnek, mint Bradley Cooper, aki legutóbbi nagyon megindító, klasszikus Oscar-esős sztorijú filmjével, a mindenét elvesztő, majd az életét újjáépítő férfiről szóló Napos oldallal tört ki a jellemzően bugyuta vígjátékok ördögi köréből először.

Azt sem szabad kihagyni, hogy Wes Anderson legutóbbi filmje, a szokásosan nagyon szerethető, cuki, könnyen emészthetően szürreális Holdfény királyság csak egy jelölést kapott, a legjobb eredeti forgatókönyvnek szólóét. És persze ne felejtsük el Joaquin Phoenixet, aki tavaly októberben jól beszólt az akadémiának meg az egész Oscar-díjnak, hogy neki nem kell, meg nevetséges az egész, és csak azért is. Az akadémia nem sértődött meg, jelölte Phoenixet a legjobb főszereplő díjára a The Master című filmje miatt. Bízzunk benne, hogy ő nyeri meg, mert akkor lehet, hogy lesz egy kis érdekesség a gálán, meg a többi jelölt úgyis olyan béna. Komolyan, Denzel Washington a részeges pilótáért legjobb főszereplő? Hugh Jackman egy éneklős filmmel?

Hiányzó nagy öregek

Érdekes még, hogy a Hitchcockról szóló film, amiben Anthony Hopkins alakítja a legendás rendezőt, de játszik benne Helen Mirren és Scarlett Johansson, Toni Collette és Michael Wincott is, csak egy legjobb sminknek és maszknak járó jelölést bírt összekaparni. Pedig Anthony Hopkinsnál nagyon sokan drukkolnak, hogy igazán kaphatna már megint egy Oscart, utoljára 1991-ben kapott A bárányok hallgatnak című filmért, azóta semmi, pedig volt egy pár jó filmje.

Hasonló történt Leonardo DiCaprioval, aki Quentin Tarantino legújabb filmjében, a Django elszabadulban kapott szerepet. Sokan azt várták, hogy legalább egy legjobb mellékszereplői jelölést be fog zsebelni, de nem így történt. Így továbbra is díj nélkül marad, pedig neki is kijárna már lassan legalább egy.

Tarantino új filmje egyébként összesen öt jelölést kapott, ami nem is rossz ahhoz képest, hogy a film eléggé megosztó a szabadszájúsága miatt. Az biztos, hogy ha díjat nem is feltétlenül kap, a Django elszabadul című rabszolgás western már csak azért is jó, hogy elkészült, hogy a pc-mániások jól kiakadjanak azon, hogy feketék leniggerezik egymást. Pedig nem igazából a niggerezéssel van baj, hanem például azzal, hogy fekete színész továbbra sem lehet klasszikus szexszimbólum vagy példakép Hollywoodban, de erről sokkal okosabban nyilatkozott Samuel L. Jackson.

Több helyen csodálkoztak, hogy a Skyfall című James Bond-film csak öt jelölést kapott, és nincs ott a legjobb filmek között, pedig állítólag az eddigi legjobb James Bond-film . Úgy látszik, ahogy James Bond is kezd rájönni a legutóbbi filmjében, hogy idejétmúlt a figurája, úgy lehet, hogy Hollywood is hasonlóan érez.