A Grammy-díjátadón még boldogan bújtak egymáshoz, utána pedig arról szóltak a pletykák, hogy Chris Brown el is jegyezte Rihannát, ám most már úgy tűnik, vége a nagy romantikának. Persze lehet hogy Brown csak azért nem akart a nőjével együtt bulizni, mert nem érezte jól magát, amiért beperelték egymást Drake-kel, a kanadai rapperrel.

Bár Rihanna és Brown egy helyen töltötte a Valentin nap előtti estét, mégsem voltak hajlandóak tudomást venni egymásról – írja a Daily Mail. A forrás szerint Rihanna nem is tudta, hogy a pasija ugyanazon a bulin vesz részt, illetve mikor a klubban megkérdezték, hogy szeretne-e  Brown mellett ülni, nemet mondott és azt kérte, inkább máshol adjanak neki helyet. „Rihanna nem akart Chris közelébe ülni, és mikor Chris megtudta, hogy a nője is ott van, látványosan előadta magát, mintha Rihanna orra alá akarná dörgölni, hogy ő is ott bulizik" – mondta a meg nem nevezett forrás.

Brown egyébként egy körülbelül 20 fős társasággal ment a buliba, ahova Rihanna egy órával később érkezett meg testőrei kíséretében. A párocska két tagja két, egymástól távol eső sarokban töltötte az egész estét, anélkül, hogy egyetlen szót is váltottak volna egymással. A Daily Mail úgy tudja, hogy haza is külön indultak: Brown éjjel negyed három körül egy szürke Lamborghinivel hagyta el a helyszínt, Rihanna pedig körülbelül háromkor lépett le.

Hogy az egész csak egy rosszindulatú pletyka, vagy tényleg igaz, azt még egyik fél sem erősítette meg, mint ahogy azt sem, hogy a Grammy díjátadón Rihanna ujján kiszúrt gyűrű valóban eljegyzési gyrűrű-e. Az egymással való rideg viselkedésük viszont tényleg gyanús, főleg ha azt nézzük, hogy a hétvégén még boldogan bújtak egymáshoz a Grammyn.

Egy nappal később – Valentin napon – Rihanna az Instagramján posztolt egy képet egy borzalmasan nagy csokor marihuánáról, a fotó alá pedig csak annyit írt: "A rózsa zöld! Valaki nagyon tudja, hogy kell engem boldoggá tenni!" Hogy ki az a valaki, akitől Rihanna a csokrot kapta, még nem derült ki.

Mindeközben pedig Chris Brown és Drake kölcsönösen beperelték egymást a tavaly nyáron történt incidensük miatt – írja a Huffington Post. 2012. júniusában Chris Brown, illetve a Drake nevű rapper egymásnak estek a New York-i W.I.P klubban, ahol a két felbőszült rapper és társaságuk nekiállt üvegekkel hajigálni egymást. Drake ügyvédje akkor egy nyilatkozatot tett közzé, miszerint a kanadai rapper részt se vett a verekedésben, és ártatlan, míg a Chris Brown képviseletében eljáró jogász, Mark Geragos azt állította, bizonyítéka van arra, hogy Drake hozzávágott egy üveget Brownhoz. Most mindketten egymásra mutogatnak, úgyhogy az ügy végre bíróság elé kerül.