Szakításként élte meg a kiesését a Szombat esti lázból a 43 éves volt szépségkirálynő, aki még napokkal később is gyászolt. A műsort nemcsak szórakozásként fogta fel, számára munka is volt, és lehetőség a visszatérésre, meg arra, hogy többet képernyőn legyen. Márpedig ha többet szerepel a tévében, több munkát kap, és el tudja tartani hatéves lányát.

„Azért nekem ez többet jelentett egy táncos műsornál” – kezdte a Velvetnek az RTLII-n múlt héten indult Szombat esti láz új szériájából sírva kihullott Bálint Antónia, majd meg is magyarázta, mit jelentett még számára a műsor, amik miatt napok óta padlón van. „Imádom a televíziózást, ezt a közeget, a stúdiókat, kamerákat, ebben nőttem föl. Nyolcévesen álltam először kamera előtt, huszonéves koromtól pedig rengeteg televíziós műsorom volt, műsorokat vezettem. Nekem ez az életem” – indokolta meg rosszkedvét a 43 éves egykori szépségkirálynő, aki az első adást megelőző egy hétben többször is járt orvosnál, miután a táncpróbáktól beállt a háta.

Mehettek volna táncolni is

A műsortól Bálint azt is remélte, hogy esetleg visszatérhet a médiába, esetleg még műsort is kaphat. Vagy ha azt nem is, de legalább sokáig lehet képernyőn, ami elmondása szerint nagyon sokat számít. „Úgy, hogy egyedül nevelem a gyerekemet, fontos az, hogy minél többet lássanak. És akkor írogatják kommentekbe, hogy mit kell magamat állandóan mutogatni – azért teszem ezt, mert ez a munkám. Más bemegy az irodába, én meg a képernyőn vagyok” – beszélt munkájáról Bálint, aki az utóbbi években leginkább riportalanyként tűnt föl a magazinműsorokban. Tavaly ősszel például igen sűrűn szerepelt különböző, a magánéletét és a gyerekét érintő kérdések miatt.

„Az embert aszerint hívják dolgozni, és aszerint sorolják be ide-oda, hogy mennyit szerepel az újságban, a tévében. Tehát ahhoz, hogy a gyerekemet meg tudjam etetni, ott kell lenni a tévében, az újságokban” – ért gondolatmenete végére a volt szépségkirálynő, akit időnként hívnak rendezvényekre háziasszonykodni, de szerinte ebből is több lehetett volna, ha továbbjutnak. „Olyan lehetőségek is nyitva álltak, hogy esetleg Andrissal [műsorbeli táncpartnere, Angyal András – szerz.] elmehettünk volna fellépni a későbbiekben, de nem tudom, így lesz-e lehetőség erre. Biztosan fogunk még egyet táncolni a többiekkel, de elég rossz így ez az egész, megkönnyeztem a próbát is.”

Tételesen nem részletezte, hogy miből él, annyi biztos, hogy zsűrizik egy áprilisi szépségversenyen, illetve dolgozik még valamin, de azt egyelőre nem szeretné kommunikálni.  Bár a műsor miatti gyász még dolgozik benne, annak örül, hogy a tánc visszaadta az önbizalmát, és a nőiességének is jót tett. „Olyan volt, mint egy nagy pozitív pofon, mert már én magam is majdnem elhittem, amiket rólam mondtak meg írtak. Jó embernek tartom magam, jószívűnek, segítőkésznek, meg jó anyának, aki a gyerekét jól neveli, és imádom, egy csodálatos gyerek minden történés ellenére. Olyan embernek állítottak be a nyilvánosság előtt, amilyen nem vagyok” – magyarázta Bálint Antónia.