Jól néznek ki, van köztük olyan, aki saját képregényt készített, de van olyan is, aki rá van kattanva valamilyen számítógépes játékra. Ismét összeszedtünk néhány híres csajt, akik valamiért geeknek számítanak.

Kicsit megnehezítette a dolgunkat, hogy olyan neveket szerettünk volna választani, akiket hazánkban is ismernek. A legnagyobb gond mégsem ez volt, hanem a geekség hozzávetőleges meghatározása. A wikipédia szerint mindenesetre geek kábé az lehet, aki profi a számítógéppel kapcsolatos dolgokban, vagy nagyon tud valamit, amit a többség inkább hobbinak tekint.

Mert hiába szerepelt mondjuk Natalie Portman a Star Warsban, és végzett a Harvardon – valamennyire tehát okosnak kell lennie – technikához, számítógépes játékokhoz, stb. ettől nincs sok köze. Vagy hiába bukkant fel egy-egy híresség egy játékfesztiválon, vagy a Comic-Conon, ha nem tudni róla, hogy miket olvas, kik a kedvenc karakterei, egyáltalán érdekli-e ez az egész.

Ki a legdögösebb?

A kiesők közé így bekerült Cindy Crawford is, akit a Complexmagazin például azért válogatott be, mert a modellek közül elsőként lehetne akár tudósként is jellemezni. Crawford egyébként Northwestern Egyetemen végzett vegyészmérnökként. Tina Fey pedig hiába tud egy csomó Star Warsszal kapcsolatos dolgot fejből, ezt mi alig-alig tudnánk leellenőrzni.

Itt a Velveten futottunk már hasonló témában egy kört, akkor az Agymenők sorozat jócsajaként ismertséget szerző Kaley Cuoco nyerte a szavazást nem sokkal Zooey Deschanel előtt. Ha egy civil übergeekre lenne kíváncsi, akkor kattintson ide, és megismerkedhet Leile Johnstonnal, aki bejárta az Egyesült Királyságot, hogy IBM pénztárgépeket fotózzon.