A címlaplányban tíz nő küzd szerződésért, milliókért, címlaplányságért. Az elszántság különböző fokain álló szereplőknek mellmutogatás közben arra is van idejük, hogy egymást pocskondiázzák. Kedden fél tíztől adták az első részt, megnéztük.

Már szóltunk, hogy a VIASAT3 új realityt indít, most meg is néztük az első részt, mielőtt ma este fél tíztől adásba került volna. A címlaplány-jelöltek tízen vannak, egy fődíjért versenyeznek, és minden héten meg kell oldaniuk néhány feladatot: ha rosszul teljesítenek, kiesnek, és mint a Hegylakóban, csak egy maradhat. Az viszont kap reklámszerződést, pénzt, utazást, nagy boldogságot.

Az első rész alapján elmondható, hogy A címlaplány elég szórakoztató: a nők szórakozhatnak a realityn, amelyben sok szép nő modellkedik és tépi egymást (ha egyelőre nem is szó szerint), a férfiak meg nézhetik a melleket, amikből elég sok lesz ma este, remélhetőleg a jövőben is. Nézzék csak!

A versenyzői felhozatalt jól összeválogatták, a mellek mellett már az első adásra is jutott több bömbölés, a korábban meztelenül pózoló lányok örülnek egymásnak, és hálistennek már el is hangzik Minden Realityk Kötelező Mondata: „nyerni jöttem, nem barátkozni". Kibeszélésből, egymás háta mögötti furkálásból szívesen látnánk többet is, de hosszú még az évad. És ha csak egyetlen rész is szolgál még egy olyan élménnyel, mint egy sellőruhás hetényegyházi esztergályosnő, már megérte.

Mi van még?

Azon kívül, hogy megismerkedhettünk a munkabugyi kifejezéssel, Szandra, a saját véleménye szerint legjobb mellű versenyző szóvá teszi a szexhiányt, a szóbő Maya pedig már a tizedik percig is az elégnél többször jelzi, hogy ő Miss Hungary is volt már. Húga, Fruzsi – akit olvasóink eddig a legjobbnak szavaztak meg – beszédstílusa sajnos minden alkalommal fájón mesterkélt, de úgy gondolja, „nagy jövő áll előttem a modellszakmában", és legyen neki igaza.

A zsűri alapértelmezésben ötfős: négy állandó taggal, és minden héten más vendéggel ítélkeznek (az első adás vendég-zsűritagja Görög Zita). Nánási Pál a fotós szakértő, Holdampf Linda a stylist (tudják, aki kobaltkék tütüvel büntette kolléganőnket), Illés Csaba, a hot! főszerkesztője (a magazint fogja reklámozni a nyertes), Hujber Ferenc pedig színművészként megpróbálja „más értékekre felnyitni a szemüket, amikről álmukban nem gondolták volna, hogy hatni lehet egy férfire". Erről még nem tudjuk, mi lehet, talán főzni fognak, vagy az Aranycsapat névsorát szavalni, fejből. Műsor után jelentkezünk az első adás kiesőjével.