-
Megmondtuk!
Megmondtuk, hogy ByeAlex benne lesz a top10-ben, és tényleg pont belefért. Ilyen helyezést eddig még csak Bayer Friderika és Rúzsa Magdi ért el, tehát ByeAlex eddig minden idők harmadik legeredményesebb magyar eurovíziós indulója, egyben minden idők legeredményesebb magyar eurovíziós férfiindulója. Gratulálunk neki, nincs más választásunk.
A suttogva éneklő filozófus srác szép eredményt ért el a táncoló lányokkal, tűzijátékkal és dubstepre áriázással tarkított malmői Eurovízión. Végignéztük az Eurovíziós Dalfesztivált, láttuk, ahogy lenyomja Bonnie Tylert. Ha lemaradt, most bepótolhatja.
-
Akadozik a vétel a helyszínen
Az eseményt a helyszínről figyelő besúgóink azt mondják, hogy csak szorványosan van internetük – valószínűleg a stadionban mindenki folyamatosan csetel, twittel és megoszt.
Ahelyett, hogy a műsort néznék.
-
Így este tizenegykor
valahogy most azt érzem, hogy rohadt késő van ahhoz, hogy ilyen sok énekest egymás után meghallgassunk a tévéből. Ennyi előadást már-már lehetetlen fejben tartani, és egészen olyan ez az este, mintha tényleg nem lenne vége. Persze lehet, hogy kimegyek sörért, és minden jobb lesz.
-
Végre itt az utolsó dal
Huszonhatodikként az íreket hallgathatjuk meg, akik eddig már jópárszor nyertek, de végre nem a Jedward nevű formációt küldték el, mint tavaly és tavalyelőtt.
-
Írország diszkózik
Ryan Dolannek van a legtöbb esélye arra, hogy legalább a klubokban tovább éljen a dala. A teljesen tévékompatibilis fejű 34 éves Dolan most jól megmutathatja, hogy kell csinálni a dolgokat az Eurovízión, ugyanis sokáig az utóbbi két évben egyaránt csúfosat bukó Jedward zenekarnak segédkezett megalkotni a tökéletes eurovíziós slágert.
-
Írország hagyományosan a legborzasztóbb versenyzőket szokta küldeni
Ők nyerték meg eddig a legtöbbször az Eurovíziót, és valószínűleg nagyon nem szeretnék többször, ezért küldték már kétszer is a Jedward ikreket, illetve egyszer egy éneklő pulykát. Az idei fellépő egyáltalán nem borzasztó, ha a fogméret számítana, biztosan Ryan Dolan nyerne.
-
"Bőrgatya bazmeg"
jelezte a Horgásztanya vendége, aki lassan kezdi feladni a versenyt.
-
Gaultier még mindig kék csíkosban
Jean Paul Gaultier divattervező se tud megújulni. Ő maga mindig a kék csíkos fehér pólóban van, és ahogy a svéd tévések ki is figurázták, a kúpcsöcsű Madonna-fűző óta nem nagyon kreált emlékezeteset. Mondjuk azt nehéz is überelni. Kimegyünk a konyhába vodkáért.
-
Köszönöm a sok támogató kattintást
Kimentem, behoztam, megittam, minden jobb, éljen Krista Sigfrids!
-
Jean-Paul Gaultier a nézők közt
A divattervező ül a nézők közt, akire úgy emlékeztek meg, hogy az egyik operatőr felvette a legendás Madonna kúp melltartós fűzőt.
-
A Cascada több nyelven könyörög a szavazatokért
A német csapat a Facebookon angolul, oroszul és spanyolul bíztatja a nézőket a szavazásra. A csapatnak egyébként majdnem 2 millió követője van, ezt még Schobert Update Norbi is irigyelheti.
-
Ez a tavalyi győztes új száma
A tavalyi Eurovíziót a svéd Loreen nyerte meg, és a győztes dal, a Euphoria meglepően nagy sikert aratott Európa-szerte a tévés vetélkedő után. Hogy Loreenból tényleg világsztár lesz-e a Dalfesztivál nyomán, az viszont csak most derül majd ki, a héten került fel ugyanis a netre Loreen új száma, a We Got the Power. Halkítsa le egy pillanatra a tévét, és hallgasson bele alább!
A dalnak semmi köze a Snap hasonló című gigaslágeréhez, és nem is olyan agresszívan fülbemászó, mint a Euphoria – viszont távolról sem rossz, úgyhogy elméletileg nem kizárt, hogy végre egyszer sikerül az Eurovíziónak egy önállóan is életképes popsztárt kitermelnie.
Mindenesetre valószínűleg nem véletlen, hogy pont a dalfesztivál hetében került nyilvánosságra az új szám, Loreen menedzsmentje nyilván elsősorban az Eurovíziót követőkre bazízorik.
-
Kezdődik a szavazás!
Mivel saját országra nem lehet szavazni, ezért szavazzon a román indulóra, CEZAR-ra!!!
-
Hétféle esküvői ruhát mutattak be
A moldáv, finn, észt, dán, ukrán, norvég és grúz dívák mind esküvői ruhában léptek fel.
-
Ha a skandináv félszigetet egy petyhüdt péniszhez hasonlítjuk
Akkor Finnország a herezacskó. De reméljük, ez nem fogja befolyásolni a szavazást.
-
Most pedig élőben is meghallgathatja a tavalyi nyertest
A svéd Loreen Beyoncé egyik kedvenc témájáról énekel, méghozzá arról, hogy bennünk van az erő.
-
Ha jobban belegondolunk
Loreennak nem csak a dala témája, de a hangja is emlékeztet Beyoncéra.
-
Dánia a nagy esélyes
A fogadóirodák annyira egyértelműnek veszik Emmelie de Forest dalának győzelmét, hogy igazából fogadni sem érdemes rá. Azt nem teljesen értjük, miért pont az Only Teardrops-t tartják ennyire kiemelkedőnek, végülis a lényeg, hogy itt egy hangsúlyozottan egyszerű lány. Nem annyira egyszerű, mint ByeAlex, de egyszerű. Például hangsúlyos nála, hogy mennyire szeret mezítláb énekelni: "Cipő nélkül közelebb vagyok a talajhoz és a Földhöz, ezért nyugodtabb vagyok" – avatta be a világot szokásaiba az énekesnő. A koppenhágai de Forest egyébként feldolgozásokat is szeret játszani, például Nirvanát is szokott énekelni, persze folkosan.
-
Cezar-koncertért még fizetnénk is
"Csak jöjjön. De tényleg" – zárta le a verseny értékelését Szabi a kocsmából.
-
Finnországot akarja a kocsma
Hiszen van itt minden, leszbicskók, szőke haj, Ding-dong. Sajnáljuk, ByeAlex, a Horgásztanyában csak második lehetsz.
-
Úristen, ki érdekel most Svédország?
Gundel Takács Gábor szerint. Nem értett semmit. OK. JPG.
-
Svéd hauszmaffua
én ehhez nem fűznék semmit, köszönjük Gundel Takács Gábor!
-
Most pedig meghallgathatunk egy dalt Svédországról
Aminek a lényege körülbelül annyi, hogy nagyon hideg van, az emberek is hidegek, meg úgy összességében minden. Mindeközben egyébként szelektív kukák is vannak a színpadon.
-
Olasz szakértőnk szavazata érvénytelen
A stockholmi olasz-magyar eurovíziónéző buli olasz résztvevője most kapott arról egy SMS-t, hogy korábban leadott szavazata nem érvényes, mert céges telefonról szavazott (svéd céges telefonról). Norvégiára és Moldovára szavazott volna, meg Olaszországba, ha már egyszer olasz.
-
A Tetovált lány is a svéd kultúra része
legalábbis ez derült ki abból a performance-ból, amit előadtak Svédországról. Továbbá van itt női foci, sok gyerek és melegházasság, és húsgolyó. Azt hiszem megyek és bepakolom a kofferem.
-
Másfél éve élek Svédországban
És tanúsíthatom, hogy itt élni pontosan olyan, mint amit ez a dal mutat. Ennél jobban tényleg nem lehet összefoglalni a svéd tapasztalatokat. Ha ön figyelmesen nézi az előadást, ezentúl érezze magát feljogosítva arra, hogy a jövőben úgy tartson kiselőadásokat, mintha éveket töltött volna Svédországban. Tényleg pontosan ilyen.
-
Vagy a svédek magyarok
vagy a magyarok svédek, de a Svédországról szóló dal közben rá kellett jönnünk, hogy a két ország rettenetes ízlésének nagyon sok köze van egymáshoz.
-
Nagyon lassan számolják a szavazatokat
Már rég lezárult a szavazás, de még mindig töltelékműsorokat kell néznünk, amiből csak az derül ki számunkra, hogy a svéd a világ leghumortalanabb nemzete.
-
Tegyük fel, hogy nyer ByeAlex
és akkor Magyarországon lesz a jövő évi Eurovízió. Vajon kik lesznek a műsorvezetők? Gundi? Balázs? Örödög Nóra és Mici? Friderikusz Sándor? A lehetőségek határtalanok, illetve az is, hogy a szittya magyar lovasmúltra építenénk-e a show-t, a füstölgő metrókra, esetleg egy nagy bográcsozásra!