Szepesi Nikolett egy évnél is rövidebb idő alatt elérte azt, hogy egyfajta országos jelkép legyen. Bár európa-bajnoki bronzérmes úszónő, és 2007-ben még az év magyar úszónőjének járó elismerést is megkapta, nem ezeknek köszönhetően lett nemzeti ikon, hanem azért, mert úgy gondolta, azzal biztosítja be jövőjét, ha ír egy könyvet arról, hogy mikor, kivel és mennyit dugott. Persze nem az őszintesége és kendőzetlensége hozta meg az ikon státuszt, hanem az, hogy Szepesi jól láthatóan bármit elvállal azért, hogy beszéljenek róla. Az Én, a szexmániás című könyv akkora siker lett, hogy főszereplőjéről még dal is született, úgyhogy nem lehet véletlen, hogy a minőségi kiadványairól elhíresült Ulpius-ház bevállalta a második Szepesi-könyvet is, aminek Orgazmuspontok lett a címe, csak hogy nehogy bárki is azt higgye, hogy ez nem a dugásról szól.
Szeret dugni
Ha esetleg valaki meglepődne rajta, hogy egy 25 éves nő hogy tudott annyit kefélni, hogy azzal kétszer is ki tud tölteni 350 oldalt, annak segítünk kicsit: az Orgazmuspontok már nem Szepesi Nikolettről, hanem egy hősnőről szólnak, aki mellesleg pontosan úgy viselkedik és gondolkozik, mint maga Szepesi Nikolett. És hát ő is szeret dugni, és ezt nagyjából abban a hangnemben leírni, ahogy a középiskolás macsó srácok szokták egymásnak elmesélni a diszkós-pinázós élményeiket.
A könyv alapsztorija Szepesi előzményeiből építkezik: indulunk a hősnőtől, aki írt egy nagyon trágár botránykönyvet, de itt a boldog párkapcsolat helyett kidobja a pasija, és rájön, hogy ő mégis inkább összevissza kúrni szeretne, mint a régi szép időkben. Szerencsére felkarolja a szerkesztője, aki egy halmozottan gazdag, jóképű és elit körökben mozgó férfi, aki ezért mindenféle nagyon menő társaságba cibálja el a fiatal írónőt, szinte striciként árulva őt a köreiben. Ennél jobban követhető történet nincs, a valóság az, hogy 332 oldalon keresztül olvashatunk egy kissé ködös hablatyolást a nők és a férfiak viszonyáról, jelleméről, amit néha fellazítanak swingerklubos, orgiás és egyéb izgalmas jelenetekkel.
A nagy akarás
Az Orgazmuspontokkal nem is az a legnagyobb baj, hogy Szepesi Nikolett még mindig nem tud írni, hanem hogy a könyv alapján még buta is. Pontosan az a fajta szerző, aki annyira szeretné a legnagyobbat fingani a társaságban, hogy a végén beszarik. Mindenről van nagybetűs Véleménye, akár két egymásnak teljesen ellentmondó is, a lényeg, hogy hangzatos és megdöbbentő legyen. Imád terjengősen panaszkodni róla, hogy mennyire megalázta mindenki csak azért, mert könyvben vallott arról, hogy mennyivel jobban szeretett dugni, mint edzeni, hogy aztán pár oldallal később erős nőként hangsúlyozza, hogy rá aztán bárki bármit mondhat, mert nem érdekli a kritika. Nem ez az egyetlen jellembeli baki: néha félrecsúszott életű, de jóravaló lányként vall róla, hogy ő márpedig családot, gyerekeket és nyugodt életet szeretne, de az oldalak nagyrészében arról áradozik, hogy tulajdonképpen csak a pénz fontos és a jó kocsi.
A világ szar, de ő szereti a spermát
Ha sikerül is kibogozni valahogy, hogy az adott oldalon éppen milyen idősíkban járunk, akkor sem járunk közelebb a könyv miértjéhez. Szexregénynek gyenge, mert minden dugás maximum fél oldalban van leírva, ráadásul ezért a stílusért is bőven elég elmenni a Keleti pályaudvar prostituáltjaihoz. Lélekemelő üzeneteket is hiába keresünk, hiszen Szepesi alapproblémája az a világgal, hogy a férfiak úgyis megcsalják a nőket, a nők pedig tehetnek bármit, úgyis csak megcsalják és kidobják őket. Még ez sem a tanulság, hiszen a végső konklúzió az, hogy a hősnő szereti a sperma ízét, azt viszont nem lehet eldönteni, hogy szégyelli-e ezt valahol belül, vagy legszívesebben a homlokára tetováltatná.
Külön érdekes belegondolni, hogy ez a Szepesi-sztori meddig jutott volna akkor, ha egy férfi írta volna meg az élményeit. Valószínűleg semeddig, hiszen egy férfi szerzőtől jó eséllyel senki nem lepődik meg azon, hogy trágárul ír a szexről, kedvenc úszónőnknek viszont sikerült megdöbbentenie az országot mindössze annyival, hogy egy nő is lehet paraszt.