Dzsudzsák az ország legnagyobb tehetségéből elkényeztetett focimilliomos lett. Ezzel még nem is lenne baj, ha mondjuk pénteken nem alázta volna meg társaival együtt az egész országot.

A 2000-ben még a Nyírlugos SE focicsapatban tündöklő Dzsudzsák Balázs története úgy indult, ahogy az a legszebb sztorikban szokott: a DVSC-ben négy év pallérozódás után felfigyelt rá Európa is, ráadásul pályatársaitól eltérően ott sem bukott meg, nemsokára pedig Oroszországba igazolásával minden idők legdrágább magyar játékosa lett. A sztori itt vett éles fordulatot, Dzsudzsák jelenleg éli az elkényeztetett focimilliomosok életét, pénteken pedig a Románia-Magyarország válogatott mérkőzésen eljutott oda, hogy nemzeti hőssé válás helyett egész Magyarország szeretné társaival együtt felkoncolni, ami miatt nem is lehet más a hét lúzere, mint ő.

Aki véletlenül nem követné az utóbbi évek legnagyobb hazai focitragédiáját, annak gyorsan összefoglalnánk: a magyar válogatott óriási reményekkel utazott ki 3000 szurkoló kíséretében Bukarestbe, ahol olyan kilátástalan játékkal kapott ki 3-0-ra, amilyenre még azok sem voltak felkészülve, akik hetente követik a hazai bajnokság varázslatait. Az, hogy egy nap alatt egy ország fordult a saját válogatottja ellen nem annak köszönhető, hogy szarul játszottak, hiszen ahhoz már hozzászokhattunk az elmúlt 26 évben. A kiváltó ok az, hogy a játékosok úgy játszottak, mintha fogalmuk sem lett volna, mit jelent egy Románia-Magyarország meccs, a kulcsemberként számont tartott Dzsudzsák pedig 9 pályán lévő társával (tehát Bogdán Ádám kapuson kívül mindenkivel) vállvetve mindent felmutatott, ami miatt a focistákat túlfizetett nagypofájú semmirekellőknek szokás errefelé tartani.

Dzsudzsák egyébként Egervári Sándor szövetségi kapitánnyal szemben legalább a meccs utáni nyilatkozatában utalt arra, hogy sejt valamit a tetteiről. “Nagyon-nagyon pici megértést kérek, más az ő virtusuk, ha ők így kezdenek egy meccset. Mi pedig elveszítünk egy embert, utána feltétlenül stabilizálni kell magunkat. Nem lepődnék meg, ha üres lenne kedden a Puskás Stadion. Meg is értjük őket a szurkolókat, szégyenkezünk. Vállalnunk kell mindenféle támadást, megrázkódtatást, és csendben kell maradnunk, mert nincs válaszunk” – mondta a sportoló, bár azt azért hozzátette, hogy semmi előjele nem volt a bukásnak, pedig hát a csapat győzelmet váró nyilatkozatain kívül minden előzmény erre utalt szinte.

Ilyen felejthetetlen teljesítmény mellett külön szembetűnő, hogy Dzsudzsák jó híres emberként sokkal ritkábban szerepel aktuális csapatában nyújtott produkciójával, mint azzal, hogy épp milyen kocsija van. Mivel az orosz fociban szórják a pénzt, nyilván nem meglepő, hogy 2012 elején már a BMW M6-osát is lecserélte egy Bentleyre, hogy nem sokkal később már Magyarországon törje ripityára a ki tudja honnan szerzett Lamborghinijét. Ilyen problémák mellett nyilván nehéz a munkára figyelni, úgyhogy érthető is, miért nem volt képes legalább egyszer bemutatni azt, amiért a Dinamo Moszkva 19 millió eurót fizetett érte egy éve.

Ez persze mindegy is, hiszen hamarosan úgyis visszatérhet Moszkvába, ahol kinézheti a következő kocsiját, elgondolkozhat Zimány Linda pótlásának egyre égetőbb kérdésén is, és el is felejtheti azt, hogy társaival közösen már megint elintézték, hogy helyettük szégyenkezzen pár millió magyar. Az pedig még elképzelni sem merjük, hogy mennyit rontott ez az egész Orbán Ráhel egy nappal későbbi esküvőjének hangulatán.