horoszkóp

Miss Venezuela mindenkit kiborít a világversenyen

2013.09.11. 18:24
Még bő két hetet tölthet Indonéziában az a 130 versenyző, akik a Miss World címért mérkőznek meg szeptember 28-án. Bár a szépségverseny miatt tüntetések törtek ki, a magyar induló, Rákosi Annamária jól érzi magát Balin, és könnyen kijön a lányokkal, Miss Venezuelát kivéve. A venezuelai indulót mások sem szeretik, ugyanis ha fénykép készül, egyből agresszívvá válik, és még lökdösődik is, csak ő legyen a középpontban.

Az eredeti tervek szerint szombaton vinnék át Baliból Dzsakartába a 63. Miss World világverseny versenyzőit és vezetőit, ám egyelőre még nem dőlt el, hogy tényleg utaznak-e aznap – mondta a Velvetnek a Miss World magyar indulója, a 22 éves Rákosi Annamária. A tétovázás oka az, hogy a konzervatív muszlimok tiltakoznak és tüntetéseket szerveztek Dzsakartában és Balin a verseny miatt, mivel véleményük szerint egy ilyen szépségverseny a tárgyiasítja a nőket és sérti az iszlámot is. Rákosiék nem mehetnek ki az utcára, így a tiltakozásból semmit nem éreznek. Azt, hogy probléma van, csak az őket kísérgető fegyveresek jelenléte mutatja. "Most is kimentem a szobámból, és itt állnak az őrök a folyosókon. A próbákon is, ha megyek valahova, jön velem egy őr. Nagyon komoly figyelmet kapunk" – beszélt a helyzetről a molekuláris biológia szakot végzett versenyző.

A jó eredmény erőt ad

A versenyzőknek kötött a programja, reggel általában interjúkkal és fotózásokkal nyitnak, amit próbák és további interjúk követnek. Meg háziversenyek. "Úgy érzem, nagyon jól teljesítettem eddig. Kilencedik lett a nemzeti ruhám, a Miss Talenten a top 10-ben, a Miss Sportban pedig a top 12-ben vagyok. Ezek nagyon sok erőt adnak ahhoz, hogy itt legyek" – mondta Rákosi, hozzátéve, hogy bár még csak egy hete vannak ott, sok lány már kiborult, sírva fakadt, hogy nem érzi jól magát, haza szeretne menni.

"Nekem szerencsém van, hogy a szlovén lány a szobatársam, mert nagyon kedves és segítőkész. Mesélték, hogy vannak olyan szobatársak, akik egyáltalán nem beszélnek egymással, és nem is segítenek egymásnak semmiben. Reggel rákapcsolják a másikra a villanyt, amikor zuhanyzik a másik, akkor bemennek kopogás nélkül. Azért ezt nehéz egy hónapon keresztül így csinálni" – számolt be a viszonyokról.

Miss Venezuelát nem bírják

Akadnak olyan lányok is, akik sértésnek veszik, ha rájuk köszönnek, de mindőjük közül Miss Venezuela a legellenszenvesebb mindenkinek. "Ha fénykép készül, akkor szó szerint megfog és arrébb lök, hogy ő álljon középen, és ő rajta legyen a képen, mert ő Miss Venezuela. De tényleg csak ő a kiborító igazán. Egyedül ő az, aki ha kell, harcol azért, hogy rajta legyen a fényképen. De nincs egy barátnője sem, mindig egyedül megy mindenhova, egyedül ül, eszik. És emellett nem is teljesített jól egyik háziversenyen sem."

A debreceni Rákosi Annamária fejben, edzéssel és angoltanulással is készült a világversenyre, valamint sokat gyakorolt a Miss Talent háziversenyre, ahol egy aerobikos balett produkciót mutatott be. A célja persze az, hogy minél jobb helyezést érjen el a  Miss World-ön, amit egyebek mellett mantrázással is erősít. Az első három helyet szerinte az indonéz, a francia és a Fülöp-szigeteki versenyző kapja majd, de úgy látja, a magyar apától fogant Miss Jamaica, Gina Hargitay is ott lesz az első hat között.

A világverseny döntőjében estélyiben, nemzeti viseletben és bikiniben is bejárják majd a színpadot a versenyzők, igaz, az utóbbi csak amolyan finomabb verzió lesz. "Egyberészes fürdőruhát kellett hoznunk, de utóbb kiderült, hogy az sem jó úgy teljesen, főleg, hogy az enyém még ki is van vágva felül.  A Miss Bikini versenyre csak úgy mehettünk, hogy a bikinire mindenkinek fel kellett vennie egy csőtopot felülre, alulra pedig térd alá érő strandkendőt kellett kötni. Így igazi bikinis kör nem is lesz az élő műsorban" – mondta Rákosi Annamária. Kérdésünkre, hogy mi a legszokatlanabb dolog számára Balin, ezt válaszolta: "Mindenki mosolyog, mindenki köszön, mindenki megölel, mindenki megköszön minden apróságot. Például amikor bejön valaki a szobába, és letesz nekünk egy vizet, akkor ő köszöni meg. Örülnek, hogy itt vagyunk."