Bár a sorozatnak még csak egy évvel ezelőtt lett vége, mi azért kíváncsiak voltunk, hogy a benne szereplő színészeknek sikerült-e befutniuk, vagy sem. Sajnos legtöbbjükre az utóbbi az igaz, aki pedig befutott, az is inkább az éneklésben találta meg a jövőjét, vagy egy híres színész feleségeként.

Blake Lively – Serena van der Woodsen

Blake Lively a Négyen egy gatyában című nagyon csajos filmmel lett ismert, és nem sokkal ezután osztották rá a nagyon szőke és nagyon népszerű Serena van der Woodsen szerepét a Gossip Girlben. Ezen kívül sok izgalmas filmszerepe nem volt, ha csak nem említjük a Zöld Lámpást, amiben együtt játszott Ryan Reynoldsszal, akivel azóta már össze is házasodott. Az IMDB szerint a színésznőnek mostanában nincs készülőben egyetlen filmje sem, ezek szerint nem vitte őt sokkal előrébb ez a sorozatszerep.

Leighton Meester – Blair Waldorf

Leighton Meesternek nem a Gossip Girl volt az első sorozata, mert már bőven előtte olyanokban játszott, mint a Doktor House, a Gyilkos számok, a 24, vagy a Veronica Mars. Meester alakította a Gossip Girl egyik legutálatosabbnak beállított karakterét, ugyanis ő volt az elkényeztetett Blair Waldorf, aki először Nate Archibalddal járt, majd Chuck Bass-szel szenvedett egy sort, aki végül el is vette őt  a sorozatban. Meester az utóbbi években romantikus filmekben látható leginkább, az egyik ilyen a borzalmas című Csípem a családod, amiben Hugh Laurie-val esik szerelembe. Most épp a Like Sunday, Like Rain című filmen dolgozik, ami nagy valószínűséggel nem lesz nagy kasszasiker, ha csak nem kíváncsi mindenki egy olyan filmre, amiben egy küszködő zenész mentorál egy  12 éves zenészgyereket egy nyáron keresztül.

Penn Badgley – Dan Humphrey

Aki még nem nézte végig a sorozatot, az ugorja át ezt a bekezdést, ugyanis a Gossip Girl utolsó részében kiderül az, amire mindenki várt, hogy kicsoda valójában Gossip Girl – hát persze, hogy nem az egyik lány, hanem Dan Humphrey. Penn Badgley alakította Dant, aki járt Serenával, Vanessával, meg még ki tudja kivel, és a jófiúsága ellenére inkább egy idegesítő karakter volt. Ezt valószínűleg mások is láthatták, mert a sorozat alatt és után sem találták meg túl sok ígéretes szereppel a 26 éves színészt.

Chace Crawford – Nate Archibald

Valószínűleg senki nem fog meglepődni, ha azt mondjuk, Chace Crawfordnak sem jött be túlságosan a Gossip Girl, mert egyelőre ő sem tartozik a legnépszerűbb színészek közé. Karaktere, Nate Archibald egyébként egy darabig ingázott Serena és Blair között, illetve volt némi köze Dan húgához, Jennyhez, és ezzel körülbelül ki is merítettünk mindent. Az IMDB profilja alapján egy olyan filmet sem tudunk mondani, ami igazán említésre méltó.

Ed Westwick – Chuck Bass

Ed Westwick az egyik olyan színész, akinek valamennyire bejött a Gossip Girl, és ezt leginkább a sorozat stylistjának köszönheti, aki karakterére, vagyis Chuck Bassre feltűnőbbnél feltűnőbb darabokat aggatott, ezzel némileg divatot teremtve. Az angol színész szerepet kapott a legújabb Rómeó és Júlia feldolgozásban, ő játssza Tybaltot, és ezzel talán ki is jelenthetjük, hogy Taylor Momsen mellett talán ő ért el a legtöbbet.

Taylor Momsen – Jenny Humphrey

Taylor Momsent talán nem kell bemutatni, de annak, aki csak a mosómedve sminkje miatt ismeri a botrányosan viselkedő énekesnőt, annak elmondjuk, hogy karrierjét a Jim Carrey féle Grinch-csel kezdte, majd a Gossip Girl Jennyjeként folytatta. A még mindig csak húszéves énekesnő a sorozattal be is fejezte színésznői karrierjét, és azóta inkább csak az éneklésre koncentrál, illetve arra, hogy minél szörnyűbb sminkeket varázsoljon arcára.

Kristen Bell – Gossip Girl hangja

Bár a lajhárokra gyorsuló Kristen Bell az utolsó részig soha nem tűnt fel a sorozatban, azért tettük be mégis válogatásunkba, mert ő kölcsönözte a hangját Gossip Girlnek. A színésznőnek pont emiatt nem ez a legismertebb szerepe, hanem inkább a Veronica Mars című sorozat – amiből sokak örömére már készül a film –, emellett pedig olyan bugyuta vígjátékokban játszott még, mint a Minden kút Rómába vezet, vagy a Lepattintva. Mostanában a Városfejlesztési osztályban tűnt fel, illetve a Gátlástalanok című sorozatban ő játssza Jeannie Van Der Hooven karakterét.