A nyolcvanas évek végén és a kilencvenes évek elején szinte nem volt olyan romantikus film, amiben ne tűnt volna fel Meg Ryan, aki ha nem Billy Crystal oldalán volt szerelmes nő, akkor Tom Hanks-et boldogította. Mivel ezeknek a már-már klasszikusnak is nevezhető langyosan romantikus filmeknek a főszereplői azóta már megöregedtek, eljátszottunk a gondolattal, hogy mi lenne, ha mindegyik film kapna egy folytatást, és a filmes párosok újra együtt szerepelnének. Ön melyik romantikus filmes párost látná legszívesebben újra egy filmben? Szavazzon!

Meg Ryan és Billy Crystal

Húzza el a csúszkát!

Az 1989-ben elékszült Harry és Sally című filmben a két főszereplőt alakító Meg Ryan és Billy Crystal évekig szenvednek, míg végül rájönnek, hogy igazából halálosan szerelmesek egymásba. És ez nem volt azért nagy spoiler, mert csak a hülye nem tudja a film elején, hogy mi lesz a vége. Ön megnézne egy folytatást a mára már rettenetesen megöregedett Billy Crystallal és az egészen jól kinéző Meg Ryannel?

Meg Ryan és Tom Hanks

Húzza el a csúszkát!

Meg Ryan és Tom Hanks eddig három romantikus filmben játszott együtt, először a Joe és a vulkánban, majd A szerelem hullámhosszánban, később pedig A szerelem hálójában című filmben. Aki imádja ezt a párost, az pedig nagyon fog örülni a hírnek, hogy 2015-re elvileg elkészül az Ithaca című film, amiben újra együtt dolgozik majd a két színész – igaz, Tom Hanks neve egyelőre csak a producerek nevei közt szerepel.

Julia Roberts és Richard Gere

Húzza el a csúszkát!

Bár a Micsoda nő még az egyik főszereplője, Richard Gere szerint is egy csapnivalóan gyenge és rossz film, mégis az egyik legkörülrajongottabb romantikus film 1990-ből, annak ellenére is, hogy a romantikus szál alapja az, hogy egy férfi felszed az utcán egy prostit. Gere és Julia Roberts egyébként kilenc évvel később újra egy párt alakított az Oltári nő című filmben, de az már nem volt túl nagy siker. Ön megnézné, hogy mit kezdene egymással most egy romantikus filmben Julia Roberts és a télapóvá öregedetett Gere?

Andie MacDowell és Hugh Grant

Húzza el a csúszkát!

A kilencvenes évek elején Hugh Grant volt az angolok ügyeletes királyfija, így ő játszotta a Négy esküvő és egy temetésben is az egyszerre ügyetlennek mégis sármosnak beállított átlagos angol fickót, aki végül felszedi a gyönyörű amerikai nőt, Andie MacDowellt, aki amúgy még most is baromi jól néz ki. Ha megnézné hogy Grant és MacDowell hogy romantikázik egy flmben újra együtt, szavazzon rájuk!

Daryl Hannah és Steve Martin

Húzza el a csúszkát!

A Cyrano de Bergerac sztorijára épülő Roxanne című filmben a már 1987-ben is őszhajú Steve Martin próbálta meghódítani a már akkor is nagyon szőke Daryl Hannah-t, természetesen sikerrel, hisz ez is egy átlagos, amerikai romantikus film. Bár a film készítése óta eltelt már 26 év, Steve Martin ugyanúgy ősz, és Daryl Hannah is csak annyiban változott meg, hogy egyenesebb lett a haja, na meg persze lett egy-két ránca. Megnézne egy újabb romantikus filmet velük a főszerepben?

Sandra Bullock és Bill Pullman

Húzza el a csúszkát!

Sandra Bullock külseje az 1995-ös Aludj csak, én álmodom című film óta szinte semmit nem változott, viszont a film másik főszereplője, Bill Pullman tényleg borzasztóan megöregedett, így nehéz elképzelni, hogy ezek ketten újra egymásba szeressenek egy újabb romantikus filmben. Persze ha ön megnézné a film folytatását, szavazzon rájuk!

+1 Julie Delpy és Ethan Hawke

Húzza el a csúszkát!

Julie Delpy és Ethan Hawke 1995-ben, a Mielőtt felkel a Napban játszottak először együtt, kilenc élvvel később folytatták a romantikát és kapcsolatukat a Mielőtt lemegy a Napban, majd tavaly, 2013-ban újra összeálltak a film harmadik része, a Mielőtt éjfélt üt az óra miatt. Éppen ezért ez a páros igazából csak egy kakukktojásként szerepel az alábbi szavazásban, de ha úgy érzi, hogy nem bír úgy élni, hogy ne látna még egy filmet Julie Delpy és Ethan Hawke főszereplésével, akkor mindenképpen szavazzon rájuk!

Melyik romantikus filmes párost látná újra együtt?