Kiszel Tünde legutóbbi hódolója, Bodzás Szabolcs csalódott a nőben, pedig korábban a bulvárt hibáztatta mindenért. Nem érti, hogy hihette el bárki is, hogy jártak, de annak örül, hogy csinálhatott fényképeket a Barátok közt szereplőivel.

Kiszel Tünde legutóbbi hódolója, Bodzás Szabolcs történelmi tettet hajtott végre: elárulta, hogy Kiszel Tündével nemcsak nem keveredett semmiféle fizikai kontaktusba, de kedvenc megélhetési celebünk valójában egy félelmetes akarnok is. Bodzás egy ideig nem akart erről beszélni, de amikor múlt héten Kiszel egy 13 éves lányt fenyegetett meg veréssel, úgy érezte, itt az idő jeleznie, hogy semmi köze hozzá. „Amikor Tünde megfenyegetett egy gyereket, úgy gondoltam, meg kell szólalnom. Már korábban is idegesített, hogy lebérfiúztak, pedig soha nem kaptam pénzt. Amikor már a zöldségesnél is azt mondták, hogy gyerekgyűlölő vagyok, akkor úgy éreztem, ideje lenne már lelépni. A legnagyobb probléma az volt, hogy még igazi kapcsolat nélkül is mindig uralkodni akart fölöttem. Elmondta, hogy mit kell nyilatkoznom és csinálnom. Cserébe nem kaptam semmit” – mondta a Velvetnek a férfi, aki azért annak örül, hogy sok sztárt megismerhetett, például csinált közös képeket a Barátok közt színészeivel.

„Korábban is voltak veszekedéseink, pedig soha nem jártunk. Most péntek óta nem keresett. Az elején abban a hitben voltam, hogy a bulvár a szemét, amiért mindig bántják Tündét. Csak utólag jöttem rá, hogy nem biztos, hogy neki van igaza” – mondta a férfi, aki azt nem akarta elárulni, mi történt pontosan azon az estén, amikor annyira kiborult, hogy még a lakásból is elmenekült Kiszel Tünde elől.

Végre feltehettük a kérdést: volt-e Kiszel Tündének valódi kapcsolata, és egyáltalán kinek jó az, ha úgy csinál, mintha lenne Kiszel Tündével kapcsolata? „Azt nem tudom, hogy Tünde korábbi kapcsolata is kirakatkapcsolat volt-e. Szerintem a Martinnal folytatott kapcsolata sem volt valódi. Nekem ez nem tett rosszat, mert őszintén, volt olyan, aki elhitte, hogy mi járunk? Nem is kellett sokat magyarázkodnom miatta. Az elején jó is volt, de az elmúlt egy hónap nem hiányzott. Nagy bajom nem származott belőle, de utódomként olyat javaslok, aki szeret partykra járni, és el tudja viselni, hogy nincs szava” – adta útravalóul a 21 éves Bodzás Szabolcs.

Hozzászólna? Facebook oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!