Először osztották ki az év legmenőbb férfijainak járó Playboy Man of the Yeart. Két séf is nyert, Kovács Ákos lett a legstílusosabb férfi, Kiss Ádám pedig akkora internetes innovátor, hogy még a Facebookot is tudja kezelni.

Csütörtökön először adták át Magyarországon a Playboy Man of the Year névre hallgató díját. Ahogy a nevében is benne van, ezúttal nem nyusziruhás illetve anélküli nőkről van szó, hanem azokról a férfiakról, akiket a szavazók menőnek, stílusosnak, és a magazin által közvetített életérzéshez méltónak tartanak. Ezt az életérzést persze a hazai viszonyokhoz kell igazítani, amit már az is jól szimbolizált, hogy a Symbolban a szponzorként jelen lévő Mazda egy hatalmas kombit állított be a pult elé, ami családi autónak nagyon menő, Hugh Hefner viszont valószínűleg a maradék haját is kitépné attól, ha ez lenne az Igazi Férfiak Autója.

20% nő

Ahogy azt a főszerkesztő Pantl Pétertől is megtudhattuk, a Playboy már rég nem a meztelen nőkről szól, hiszen a havonta megjelenő újságnak csak a 20%-át teszi ki a meztelenkedés, de hát ezt biztosan nem kell magyarázni azoknak az olvasóknak, akik őrjöngve lapozzák át a “10 hely, amit mindenképp látni kell a Karib-szigeteken”-jellegű cikkeket annak reményében, hogy végre látnak pinát is.

Bár a Man of the Yearről nagyon hangoztatták, hogy hagyományteremtőnek szánják, és még bőven benne van az is, hogy előbb-utóbb egy férfi kerül a Playboy címlapjára (nemzetközi szinten az eddigi 60 év alatt tízszer fordult elő ilyen), az érdeklődésről sokat elmond, hogy a díjat végül nem kapó jelöltek meg sem jelentek, az év férfijának járó szobrot pedig tényleg próbálták úgy átadni, mint ahogy középiskolában szokták a szóbeli feleletük okozta kínokat minimalizálni a nem felkészült diákok. Pedig elvileg 25 000 ember szavazott az év férfijára, szóval úgy tűnik, csak az eredmény nem érdekelt senkit. Azért nézzük a díjakat!

Az év férfijai

Sportoló: Michelisz Norbert

Gasztronómia: Dudás Szabolcs (az Anyukám mondta séfje)

A legstílusosabb férfi: Ákos

Internetes innováció: Fehér Gyula (Ustream)

Médiaszereplő: Kiss Ádám (a humorista)

Különdíj: Király Viktor

Fődíj: Sárközy Ákos (a Borkonyha séfje)

Ákos azért megissza az italt

Szóval ők Magyarország alfahímjei: a Megasztár győzelem óta szinte csak szenvedő Király Viktornak speciel a Lagerfeld szponzori szereplése kellett ahhoz, hogy a legjobb legyen, Kiss Ádám azért akkora médiaszereplő, mert nem csak az OTP-t reklámozza, hanem még a Facebookot is tudja kezelni, de a legszürreálisabb egyértelműen Kovács Ákos befutása, akiről egy csomó szépet el lehet mondani, de azt biztos nem, hogy hétről hétre hozná a Playboy-életérzést. “Van abban némi pikantéria, hogy egy négygyerekes, alapvetően konzervatív beállítottságú családapa díjat vesz át a Playboytól. A sikerrel sok furcsa dolog jár, huszonöt éve tanulom, hogyan is kellene ezt kezelni. Örülök az elismerésnek, különös jelentőséget nem tulajdonítok neki, de önmagában már is az izgalmas döntés volt a lap részéről, hogy a jelöltek közé tett” - mondta a Velvetnek Ákos, aki azért az ajándékba kapott whiskyt jó popsztár módjára elfogyasztja. Ákos egyébként nem véletlenül lett a legstílusosabb férfi, bevallotta, hogy ez leginkább a saját stylistjának, fodrászának és tanácsadóinak köszönheti, akik miatt már nincs esély akkora stíluskatasztrófákra, amiket a múltban néha elkövetett.

Hozzászólna? Facebook oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!