Összegyűjtöttük, mi történt a 2008-ban debütált exmegasztárosokkal. Bencsik Tamara Németországban próbál befutni, Ásós Attila külföldön koncertezik, Tóth Lüszi teljesen elkallódott.

Király Viktor

A 2008-as Év Hangja eddig két albummal jelentkezett a Megasztár döntőjében elhangzott dalok albuma mellett. 2012-ben testvéreivel együtt indult A Dal című versenyen, ahol az Untried című dalukkal a négy legjobb közé jutottak, ám végül nem ők mentek az Eurovíziós Dalfesztiválra. Király Viktor nem adta fel, 2014-ben ismét próbálkozott (itt már szólóban, és nővére, Király Linda ellenfeleként), de itt is csak a döntőig jutott. Az énekes mindemellett 2013-ban Az ének iskolája című tehetségkutató műsor egyik tanára volt.

Fekete Dávid

Eddig szintén két albummal állt elő a tehetségkutató műsor második helyezettje, Fekete Dávid is, aki a zenei pályafutása mellett szinkronizált is, sőt, a TV2 hangajént volt hallható. "Én mindig is szerettem több lábon állni, több mindennel foglalkozi" - magyarázta a Velvet megkeresésére az énekes. "Természetesen mai napig foglalkozom a zenélessel, énekléssel is és nagy öröm, hogy még a mai napig is hívnak fellépésekre. (Május 2-3-án pl. Erdélybe megyek fellepni.) Van egy szuper zenekarom is, Freedom a nevük. Budapesten és Győrben vagyok leginkább. Nem telt el úgy még egy év sem, hogy ne adtam volna ki egy dalt, vagy egy videoklipet. A nézettségi mutatóim a Youtub-on változóak. Van olyan videó, amit 900 ezer ember nézett meg, de van olyan is, amit csak 30 ezren. A műsor óta sokat képeztem és javítottam azokon a hibákon amelyeken kellett. Sok pozitív dolgot hozott a Megasztár. Ami meg negatív volt, abból is igyekeztem pozitívat csinálni. Senkinek sem csak egyszerű az élet, de venni kell az akadályokat. Pihentetni szoktam dolgokat, de feladni nem igazán" - mondta Fekete Dávid, aki annak idején a Mr. és Mrs. című műsorban kérte meg Cserpes Laura énekesnő kezét. 2010-ben házasodtak össze, majd 2013-ban elváltak.

Lakatos Krisztián

Bár nemzetközi karrierről ábrándozott Lakatos Krisztián és a sajtóban többek közt arról volt szó, hogy az énekes Amerikában próbálkozik, a nagyon eltűnt exmegasztáros legutóbb a Voice című tehetségkutatóba jelentkezett, de oda még csak be sem hívták meghallgatni. "Tizenhárom éve énekelek, nagyon sok energiát fektettem ebbe. Azt hittem, a Megasztárban elért harmadik helyezés elég lesz az áttöréshez, amelyre régóta vágytam. Sajnos nagyot tévedtem. Szinte csak ingyenes bulikra hívtak, jótékonyságból. Szívesen segítek, nem az a baj, de ebből sajnos nem lehet megélni" - mondta korábban Lakatos, aki a kudarc miatt depressziós lett. "Hosszú ideig nem tudtam feldolgozni, hogy hiába mennék és csinálnám, mindig vannak, akik keresztbe tesznek."

Tóth Lüszi

Mindössze 13 éves volt, amikor a Megasztárba jelentkezett Tóth Lucienne Edit, alias Lüszi, aki utolós lányként esett ki a műsorból, így ő lett 2008 legjobb női hangja. Tóth Lüszihez nagy reményeket fűzött a zsűri, őstehetségnek tartották, ám azon kívül, hogy 2010-ben megjelent egy videóklipje I feel happy címmel, nem történt vele semmi. A várt külföldi karrier is elmaradt, a Blikk információi szerint pedig nemcsak elkallódott, de zűrös ügyekbe is keveredett, bukott diák lett belőle.

Bencsik Tamara

A szabadkai származású exmegasztáros két album kiadása után Németországba költözött párjával, akit a Szerelem a láthatáron című műsorban ismert meg. "Köszönjük, nagyon jól vagyunk" - mondta a Velvetnek az énekesnő. "Természetesen a zenélést folytatom tovább idekinn, de mivel még a kutya sem tudja, ki/kik vagyunk, addig a munkavállalás az elsődleges dolog és a nyelvtanulás. Már pár fellépésen túl vagyok, nagyon hálás és bulizós a német ember és ennek nagyon örülök. Igyekszünk minél többet a zeneírással foglalkozni, néhány dalunk az elmúlt két hónapban már meg is jelent külföldön, illetve most fog Magyarországon is kijönni egy Anymood and Markus Greg dal, aminek a címe My Man, amely az egyik legkedvesebb dalom" - mesélte az extremitásáról híres Bencsik Tamara.

Nguyen Thanh Hien

A vietnami származású énekesnő a Megasztár után leszerződött a Tom-Tom Recorshoz. Eddig két stúdióalbummal rukkolt elő, legutóbbi 2013 március 6-án, Hien 19. születésnapján. Dalainak az énekesnő saját maga a zeneszerzője. Ő is indult A Dal 2014-es eurovíziós dalválasztó showján, és bekerült az elődöntőbe. Márciusban megnyerte Cooky-val A Nagy Duettet, ahol bejelentette, hogy ösztöndíjjal felvették a Berkeley-re, ami a világ egyik legjobb egyeteme. "Itt van a könnyűzenei képzés legjobbja, ahol ráadásul nemcsak ének vagy hangszer szakon lehet tanulni, de az üzleti részében és mindenféle egyéb háttérdolgokban ki tudom képeztetni magam. Nagyon boldog vagyok, ez volt életem eddigi legjobb születésnapi ajándéka" - lelkendezett az énekesnő, akinek jelenleg Achilles Filippo Sparta, alias Dj Karmatronica pasija, de egy évig Molnár Ferenc Caramel is a párja volt. Hien szüleit 2010-ben embercsempészet vádjával letartóztatták, apja előzetesben van, anyja házi őrizetben várja a további fejleményeket.

Szecsődi Kari

A Megasztárba még fiúként jelentkező, ám egy nemátalakító műtétnek köszönhetően most már nőként élő exmegás 2011 decemberében vállalta fel identitását. Akkor így fogalmazott: "Nem fiú, nem lány, nem hetero, nem biszex, nem meleg, csak én”. Szecsődi Kari hosszú ideje a Capella egyik előadóművésze, az éneklés mellett pedig erotikus munkát is bevállal, ami állítása szerint nem egyenlő a szexmunkával. Gogo-táncol egy ideje, erotikus show-kat ad, masszázst és privát műsorokat vállal.

Nkuya Sonia 

A 24 éves énekesnő is azok közé tartozik, akik itthon nem tudtak megélni a popszakmában. Nkuya Sonia emiatt 2011-es eljegyzése után Londonba költözött férjével, ám tavaly hazamenekült tönkrement kapcsolata miatt. Közös gyerekük, egy kétéves kislány a bíróság elsőfokú döntése miatt az anyánál maradt, ám apja harcol érte.

Ásós Attila „Pacsirta”

Ásós Attila számára a Megasztár előtt és azóta is a zene az élete. "Soha nem is hagyom abba. Fix helyen is zenélek, nyáron pedig járom az országot, megyek ahová hívnak, általában Szlovákiába és Erdélybe" - mesélte a Velvetnek. "Mindig élőben zenélek és gitározok vagy zongorázom mellé. De ha nagy buli van és megfizetik, akkor teljes zenekarral. Valamint Máté Péter emlékműsorra van egy 14 fős szimfonikus zenekarom, de sajnos ritkán tudják ezt megfizetni" - magyarázta Ásós Attila Pacsirta.

Balogh Imre

Balogh Imrét sajnos nem találtuk meg és nem is találtunk róla semmi hasznos információt az interneten. Volt megasztáros társai sem tudnak róla semmit, legutóbb (egy-két éve) még Kanadában élt.

Hozzászólna? Facebook oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!