Régen nagy csajozógépnek számított, ám ma már nem veti be jól bevált trükkjeit G.w.M, azaz Varga Márk. A fiatalok körében igen népszerű rapper ugyanis csaknem egy éve az egykori szépségkirálynő, Kulcsár Edina személyében megtalálta az igazit, de attól nem határolódik el, hogy csajozós tippjeit megossza követőivel.

A Te vagy minden gondolatom című dal előadójának tarsolyában számos tuti tipp lapul. Udvarlási taktikáit azért is tudta „tökéletesre” fejleszteni, mert mielőtt a modell-üzletasszony belépett volna az életébe, az online társkereső oldalakon való ismerkedés sem volt ellenére.

Ez abból a videóból derült ki, amelyben Kulcsár Edina arról kérdezte G.w.m-et, mit tanácsolna azoknak a fiataloknak, akik szívesen randiznának kiszemeltjükkel. A rapsztár elmondta: annak idején a szórakozóhelyeken nem kellett megerőltetnie magát, ha megtetszett neki valaki; elmondása szerint a klubokban egy pillantásból eldől, van-e esély. A mai fiatalok azonban Kulcsár szerint már nem ennyire bátrak, hogy csak úgy leszólítsanak valakit. Ezért is lehet, hogy többen az internetes társkereső oldalakon próbálkoznak.

„Régen ezeken az oldalokon is felszedtem bármelyiket” – jelentette ki a rapper, aki azt is elárulta, mivel kell indítani az online társkeresőkön a beszélgetést, hogy garantált legyen a siker. Úgy véli, az alábbi tippel biztosan nem lőhetünk mellé. 

Mint mondja, az első üzenetet nem szabad túlgondolni: elég egyetlen emoji. Nem is akármelyik!

Először küldesz egy puszis smiley-t.

Abból a reakcióból, ami érkezik rá, már le tudod szűrni, hogy jó vagy-e a csajnál, vagy sem. És utána bele tudsz egy kicsit menni: Mizu, merre laksz? Hány éves vagy? stb.” – osztotta meg a titkot a minap egy 24 órán át elérhető Instagram-történetében G.w.M, akinek szavait a Blikk idézte. Szerelme erre rávágta:

„Ezek, amiket te soha többet az életbe nem fogsz írni senkinek” – szögezte le Kulcsár.

Ön szerint tényleg beválhat G.w.M tippje?

Ez a legfontosabb

Alább a Top10 társkereső tippet láthatja, amelyek azoknak szólnak elsősorban, akik még járatlanok az internetes párkeresés világában.

  1. Adjunk önmagunkat! „Öltözzünk be”, legyünk őszinték, de őrizzük meg önmagunkat.
  2. Beszéljünk magunkról, mutatkozzunk be, de ne tárulkozzunk ki.
  3. Védjünk személyes adatainkat. Az email-cím, a telefonszám, lakcím, a teljes név jobb, ha titokban marad, amíg el nem jön az ideje az első randevúnak.
  4. A társkereső oldalakon mindenki konkurenciát jelenthet számunkra, akinek ugyanaz a zsánere, mint nekünk. Merjünk kezdeményezni!
  5. Jól gondoljuk át, mit írunk a bemutatkozáshoz a profilunkon vagy milyen üzenetet készülünk írni kiszemeltünknek.
  6. Friss fotóval regisztráljunk.
  7. A profil létrehozásánál alkalmazzuk a színre lépés ún. hármas egységét: mutassuk meg magunkat, mutassuk be magunkat, fogadtassuk el magunkat. 
  8. Reakcióinkat, döntéseinket, választásainkat soha ne befolyásolja előítélet, rasszizmus, vallási, politikai meggyőződés!
  9. Legyünk nyitottak magasabb-, vagy épp alacsonyabb iskolai végzettségű emberek, sérültek, kisebbségi sorból származó emberek megkereséseire is.
  10. Ne vigyük túlzásba az emberek jobbra-balra húzogatását az applikáción, ne csak online keressük párunkat!

(Borítókép: G.w.M. Fotó: Index/Szollár Zsófi)