Súlyos vádakkal illették a Twitter nevű közösségi oldalon a Wednesday című sorozat egyik szereplőjét, Percy Hynes White-ot.

Tekintve, hogy az első évad mekkora siker lett, a streamingszolgáltató hamar berendelte a második etapot is az Addams Family-adaptációból, ám abból lehet, hogy a Xaviert alakító Percy Hynes White kimarad. A 21 éves színészt ugyanis az utóbbi időben több fiatal lány is szexuális zaklatással vádolta meg. A fiatalok vallomást egyelőre csak a Twitteren tettek. 

A posztok alapján úgy tűnik, hogy a zaklatásokra még javában a sorozat forgatása előtt kerülhetett sor. A fiatalok azt állítják, White 17 és 20 éves kora között bántalmazta őket különféle bulikban. Egyikük például azt írta a tweetjében, hogy White és barátai megerőszakolták egy pincében. Bár a Netflixet több rajongó is megkereste azzal kapcsolatban, hogy írják ki a kanadai színészt a Wednesday következő évadából, a streamingszolgáltató azonban egyelőre nem reagált a dologra. A fiatalok még egy saját hashtaget is kreáltak: a #cancelpercy a cancel culture, azaz eltörléskultúra nevű jelenségre utal.

„White és a barátai csak olyan lányokat hívtak meg a partikra, akiket vonzónak találtak. Ezeket a lányokat aztán leitatták. Addig itatták őket, mígnem olyan részegek nem lettek, hogy le is feküdtek velük” – írta az egyik Twitter-felhasználó.

„White hagyta, hogy megerőszakoljanak a pincéjében, aztán amikor felhívott, hogy beszéljünk a dologról, sokkal jobban a rendőrök miatt, mintsem megkérdezte volna, hogy én jól vagyok-e egyáltalán” – mesélte egy másik twitterező. Mások szerint a színész meztelen képeket küldözgetett magáról, de többen írtak arról is, hogy White bántó jellegű megjegyzéseket tett rájuk. 

(Marca)

(Borítókép: Percy Hynes White. Fotó: Getty Images/ Leon Bennett)