A színésznő tavaly tett fogadalmat, miszerint egy éven keresztül egyetlen új ruhát sem vásárol magának. Betartotta, most pedig elárulta, mire költi az összegyűlt összeget.

A műsorvezetőként is dolgozó híresség a Best magazinnak fejtette ki részletesen, pontosan hogyan is nézett ki ez a fogadalom.

„Ha ruhákat nem is, de fehérneműt, zoknit, harisnyát vehettem, és ebben éltem ki magam. De a viccet félretéve, tényleg betartottam a fogadalmam, és a megspórolt pénzt, amit amúgy ruhára költöttem volna, igyekeztem félrerakni. Igazából észre sem vesszük, hogy megvásárolunk egy pólót, és máris röpködnek az ezer, kétezer, sokezer forintok. Úgyhogy örülök, hogy ezt a pénzt hasznosabb dologra költöttem, és el tudtunk menni belőle nyaralni” – árulta el. 2023-ra is hozott egy szabályt.

„Elhatároztam, hogy 2023-ban csak és kizárólag élményre szeretnék költeni, és ajándékba is élményt szeretnék adni. Ilyen élmény például az utazás” – fogalmazott a hamarosan a Sztárban Sztárban látható Lékai-Kiss Ramóna.

(Borítókép: Lékai-Kiss Ramóna Fotó: TV2)