Együtt még nem mutatkoztak a nyilvánosság előtt, sőt, gyermekeinek sem mutatta még be új barátnőjét Szabó András Csuti. Az üzletember románca a 26 éves Biankával nem egészen két hónapja tart.

Mindeddig rejtély övezte annak a titokzatos 26 éves vidéki nőnek a kilétét, aki mellett úgy tűnik, Csuti talán révbe ért. Az üzletember ezúttal nagy gondot fordított arra, hogy megóvja magánéletét, főképpen újdonsült szerelmét a nyilvánosságtól. 2022-es válása után kétszer is nekifutott az ismerkedésnek, ám mindkét kapcsolat zátonyra futott. Ezt többek között annak tulajdonította Kulcsár Edina exférje, hogy talán túl hamar verte nagy dobra: ő is rátalált a boldogságra.

Jelenlegi barátnőjével nem egészen két hónapja alkot egy párt, ám a lányról szinte alig tudni valamit. Annyi bizonyos, hogy tevékenykedik személyi edzőként, több szépségversenyen is megfordult, tavaly fitneszbajnok lett, nemrég diplomázott közgazdaságtanból és hamarosan a mesterképzést is elkezdi az egyetemen. Mostantól pedig jobbnál jobb fotókat is rendszeresen láthatunk majd róla, ugyanis az árgus szemmel figyelő rajongók nagy örömére

Bianka nyilvánossá tette az Instagram-oldalát

– szúrta ki a Ripost.

A fiatal nő kapcsán Csutit előszeretettel faggatják rajongói arról, hogy mikor mutatja be őt a nyilvánosságnak, illetve Kulcsár Edinával közös gyerekeinek, Ninának és Medoxnak.

„Nem tudom, mikor mutatom meg, majd eldöntjük. Műsorokba is hívtak minket, de nem megyünk. Ami fix, hogy minden a legnagyobb rendben van velünk. (...) Lassan két hónapja vagyunk együtt és a gyermekeim nem ismerik!” – fogalmazta meg válaszát korábban az Instagramon Szabó András.

(Borítókép: Szabó András Csuti. Fotó: Németh Kata/Index)