Csütörtöki hírösszefoglalónkban még: Gregor Bernadettnek visszavonták a vízumát, Bach Szilvia egyedül élné le az életét, Somló Tamás özvegyénél daganatot találtak, Balogh Anna elvált, összeomlott Kalocsai Krisztián, a Hip Hop Boyz egykori sztárja, Alekosz megalázta Hajdú Pétert, Jakupcsek Gabriella nem fél a hatvantól.

Gregor Bernadett

A torontói magyarok meghívására ma reggel kellene repülőre szállnia, ám visszavonták a kanadai vízumát Gregor Bernadett színésznőnek, akit hiánypótlásra köteleztek. A feltett kérdéseket a művésznő túlságosan személyesnek találta.

„Kellett az erkölcsi igazolványom, az adóbevallásom, a munkáltatói igazolásom, de még az is, mennyi pénz van a számlámon, ki tudom-e fizetni a hazautat. Mivel a repülőjegyem retúr, akkor is vissza tudnék jönni, ha nem lenne pénzem” – magyarázta a Blikknek Gregor Bernadett, aki a tulajdonra és a büntetett előéletre vonatkozó kérdéseket megérti, azonban azonban már meglepődött, amikor az édesanyja halálának, valamint a válásának időpontjáról érdeklődtek. „Ezen felhúztam magam! Ezek szenzitív, személyes adatok, már bocsánat, de ehhez kinek mi köze? Ekkor tényleg azt gondoltam, hagyjuk a fenébe az egészet, így is hatalmas macera megoldani, hogy legyen, aki vigyáz a fiamra és ellátja az állataimat” – háborodott fel a színésznő, aki egészen az utazás napjáig nem kapott írásos értesítést arról, hogy ha megérkeznek Kanadába, be is engedik őket.

Az ügyintézést Gonda László zongorista intézte, aki maga is Gregorral utazna. A zenész elárulta, hogy a fentieken túl az is idegeskedést okozott, hogy a második körben bekért iratokat le kellett fordíttatni. Hozzátette, hogy a hiánypótlás elbírálására egy hónapos határidőt ígértek a kanadaiak április végén, így azonban egyikőjük sem repülhetne. Gonda végül elment a kanadai nagykövetségre, ahol egy alkalmazottnak sikerült elmondania a panaszát.

„Elvileg egy nappal az indulás előtt rábólintottak az utazásunkra, de nyugodtak csak akkor leszünk, ha be is engednek minket Kanadába" – szögezte le a zenész, utalva arra, hogy a vízum önmagában nem biztosít belépési jogot.

Bach Szilvia

Nem törekszik párkapcsolatra a híres humorista, Bach Szilvia. Mint azt a Best Magazinnak elárulta: jól érzi magát egyedül, sokat ír, folyamatosan fellépései vannak, a szabadidejét pedig lányával, Danics Dórával tölti.

„Nyolcéves volt Dóri, amikor elváltunk az édesapjával, utána a férjem annyira nem vett részt sem az én életemben, sem a lányáéban. Szerencsére ez mára megváltozott, rendeződött a kapcsolatuk. […] Én nagyon régóta jól vagyok a bőrömben. A válás után voltak párkapcsolataim, aztán rájöttem, nekem egyedül a legjobb. A Bak jegyében születtem, és a Bak egymagában áll a sziklán, így én már pontosan tudom, egyedül akarom leélni az életem. Egyedül vagyok a színpadon, egyedül, amikor írok vagy festek, az életben is nagyon jól megvagyok magamban” – mondta Bach.

Keszthelyi Gyöngyvér

Közel hét éve annak, hogy Somló Tamás, az LGT énekese és basszusgitárosa vastagbéldaganat miatt elhunyt. Özvegye, Keszthelyi Gyöngyvér a férje halála után kezdett el törődni a saját egészségével, ekkor kiderült, hogy az ő szervezetében is daganatot találtak.

„Megoperáltak, s szerencsére kiderült: nem rosszindulatú daganat. Az orvos is csodálkozott, hogy ennyivel megúsztam, mert az ilyen megterhelő, lelkileg gyötrelmes időszakok után igen gyakori, hogy a legközelebbi hozzátartozóknál is diagnosztizálnak rákos megbetegedéseket” – mondta Keszthelyi Gyöngyvér a Story magazinnak. Az özvegy elárulta, hogy 23 éves lányuk, Lili, aki jelenleg külföldön tanul, örökölte édesapja zenei tehetségét, ugyanakkor a betegségeket is: gyomorpanaszai vannak, de komoly figyelmet fordít a szűrővizsgálatokra.

Balogh Anna

Februárban hivatalosan is elvált a Keresztanyu sztárja, Balogh Anna. A színésznő még tavaly szeptemberben jelentette be, hogy zátonyra futott a házassága, kislányával pedig egy újonnan vett budapesti lakásba költözött. A lakás egy alkalommal elázott, így hónapokig a nagymamánál húzták meg magukat. Balogh a Best Magazinnak elárulta, hogy kislánya jelenleg gyermekpszichológushoz jár, hogy jól tudja kezelni a közös szülői felügyeletet.

A legfontosabb talán az, hogy a volt férjemmel megmaradt a jó viszony, ő jó édesapa

– mondta Balogh Anna, aki a válás ellenére továbbra is hisz a szerelemben. Attól sem zárkózik el, hogy egyszer újra férjhez menjen, ha besétál az életébe a nagy Ő. A leendő férfi kapcsán természetesen kikötés, hogy szeresse a lányát, Lizát.

Kalocsai Krisztián

Túl van egy váláson, súlyos anyagi gondokkal küzd, nemrég pedig egy bűnbanda prédájává vált Kalocsai Krisztián, az egykori Hip Hop Boyz zenekar tagja. A '90-es évek ikonikus sztárja a Tények Plusz stábja előtt, könnyek között idézte fel a múltat és azt mondta: úgy véli, életközépi válságban szenved.

„Amikor az emberrel túl sok szar történik, egy mód van a védekezésre. Az, hogy eltakarod, amikor jó volt. Pucolj le mindent vagy felejts el mindent, amit tanultál! A világ is sokat változott, szerintem a covid utáni világ egy teljesen új fejezet” – fogalmazott a 47 éves férfi, aki korábban a testépítésbe menekült a megélt nehézségek elől, de mára ezt is abbahagyta. A reményvesztett zenészt csalók is megkörnyékezték, egy olyan bank nevében hívták, amelynek nem is ügyfele. Kétszer is felkeresték Kalocsait, a második alkalommal azt állítva, hogy feltörték a fiókját. Egészen a jelszóváltoztatásig csalták a zenészt, aki ezen a pontot már nem ment tovább, így szerencsére megúszta az átverést.  Jelenleg az életéről szóló forgatókönyv megírásával foglalkozik.

Alekosz és Hajdú Péter

A Hajdú Péter vezette Frizbi TV nevű YouTube-csatorna vendége volt Alekosz, aki többek között arról beszélt, hogy szerepelnie kellene az Üvegtigris című filmben, véleménye szerint ugyanis nagyon hasonlít Kokóra. Ekkor Hajdú felhívta rá a figyelmét, hogy a film rendezője nagyon rossz véleménnyel van róla, ez azonban nem hatotta meg az egykori valóságshow-nyertest. Szerinte a tévé a jövő, és aki szerint ez nem így van, az ostoba.

Egy televíziós ne menjen az internetre!

– szögezte le határozottan Alekosz, ezzel belegázolva Hajdú lelkébe, hiszen ő is a YouTube-on folytatta műsorát, illetve a közösségi médiában is meg szokott jelenni.

Személyes sértés ide vagy oda, Alekosz végül igencsak belelendült a személyeskedésbe: elmondta, hogy szerinte Hajdú Péternek nagy szerepe van abban, hogy a magyar könnyűzeneipar ennyire alacsony színvonalúvá vált. Szerinte Hajdúnak meg kellett volna akadályoznia, hogy a „nyikhajok átvegyék az irányítást", nem kellett volna engednie, hogy trendinek tűnjenek. 

Szerintem az egyik hibás Te vagy! Hagytad, hogy ez az egész eluralkodjon!

– fogalmazott Alekosz, akinek véleményét Hajdú Péter a következőképpen kommentálta a közösségi oldalán:

Ki lettem osztva. Az őrület határán éreztem magam néha.

Jakupcsek Gabriella

Jakupcsek Gabriella januárban töltötte be 60. életévét, ám egyáltalán nem kesereg. Sőt, új könyvével meg szeretné mutatni a 40 feletti nőknek, hogy a „B oldal” is sok szépet tartogat. 

„Az új, A napos B oldal című könyvemmel szeretnék egy párbeszédet elindítani arról, hogy negyven év felett hogyan álljunk hozzá a korhoz, az idő múlásához, az öltözködéshez, a szexhez, a párkapcsolatokhoz. Szeretnék segíteni azoknak, akik tanácstalanok ebben. Ugyanis nagyon kevés példakép áll előttünk. Egyfajta mesterséges eltüntetés működik, nem látni idősebb nőket a médiában, a politikában, vagy új munkaerőként. Nekem is sok dilemmám volt és van, de azt biztosan tudom, hogy a korosodással az emberi értékek és kapcsolatok más minőségbe kerülnek, erről is szól a könyv, hogy ezzel hogyan birkózzunk meg” – fogalmazott a műsorvezető, akinek saját bevallása szerint bele kellett tanulnia ebbe az új szemléletmódba, de azóta nagyon jól érzi magát.

„Sok mindent átértékeltem az utóbbi években. Például kidobtam mindent, ami kényelmetlen! A legszebb ruháim, cipőim repültek, olyan ékszert sem vagyok hajlandó hordani, ami zavaró. A tévében is ádáz küzdelmet kellett vívnom bizonyos ruhák ellen, volt is ebből konfliktusom. De ez nem csak a külsőségekről szól. Az egészségmegőrzés is új értelmet nyer negyven-ötven felett, a könyvemben erről is osztok meg fortélyokat.”

Jakupcsek egyik legnagyobb kritikusa nem más, mint tinédzser lánya, Emma.

„Negyvenhat éves voltam, mikor szültem, talán ez volt a legutóbbi nagy kő, amit bedobva megzavartam az állóvizet. A lányommal nagyon jó a kapcsolatunk, igyekszem jó példát mutatni neki. Fontos, hogy lássa, hogy az anyja egy nő, aki ad magára, illatos, jól öltözött. Persze van, hogy elém áll, és azt mondja egy ruhára: „Anya, ez nagyon gáz!”, és én akkor kapom is le magamról, és keresek mást. Fordítva ez már nem annyira működik, ha én teszek megjegyzést egy öltözékére, akkor megsértődik. Mivel benne van a tinédzser korban, nagyon fontos, hogy dicsérjem, és ne kritizáljam. Éppen elég neki, hogy túlélje saját magát!” – mesélt lányával való kapcsolatáról a Borsnak Jakupcsek Gabi, aki fontosnak tartja, hogy egy nő 40 fölött is tetszeni akarjon a férfiaknak.

„Tennünk kell azért, hogy kivívjuk mások elismerését. Elárulhatom, hogy még mindig megkapom a bókokat, pedig sosem pakoltam ki magam. De nem is attól nő a nő, hogy cuppan a hájon a ruha, vagy annyira fel van töltve a szája, hogy be sem tudja csukni. Rendkívül fontos a belső kisugárzás is. Ami a külsőt illeti: 20 éves korom óta vannak ősz hajszálaim, azóta festetem, és ez így marad 70 fölött is. Ami a jövőbeni terveimet illeti, szeretnék sokat utazni, aktív lenni, remélem, lesz kedvem így öltözni, mint most. Nem szeretnék elvesztegetett éveket!"

Vágó István

Mint arról a Velvet is beszámolt, Vágó István teljesen váratlanul, 74 évesen hunyt el az otthonában április 29-én. A halálának pontos okát máig nem közölték, azt azonban a Story magazin megtudta, hogy a családja nem tervez temetést, titokban akarnak elbúcsúzni szerettüktől.

Mint kiderült, a néhai tévéstől és poltikai aktivistától szűk körben, otthon, a kertben vesz végső búcsút a családja.

(Borítókép: Vágó István és Gregor Bernadett. Fotó: Huszti István/Index; Ruff István/TV2)