Hírösszefoglalónkban még: Caramel és felesége vidékre költözik, Puskás Peti így imponált Dallos Boginak.

Opitz Barbi

Opitz Barbit féltik a barátai, amiért újra egy párt alkothat Serleg Alberttel, akit korábban a lány elrablásával, valamint azzal is gyanúsítottak, hogy megfenyegette az énekesnőt. Miután szakítottak, fény derült arra, hogy a pár többször is hevesen vitatkozott egymással. A 19 éves fiút ezek után elő is állították a VII. Kerületi Rendőrkapitányságon. Serleg mindent tagadott, majd úgy fogalmazott:

van egy sz*rkavaró a családban.

A férfi szerint ez a valaki nem más, mint Opitz édesanyja. A történtek után a rajongókat és a családot is meglephette a hír, hogy mint arról tegnapi hírösszefoglalónkban mi is beszámoltunk, a göndör lány ismét esélyt adhatott Albertnek, ugyanis kettesben töltötték a vasárnapot, illetve közös képeket posztoltak. 

„Barbiról már hónapok óta nem hallottam semmit, egyik pillanatról a másikra tűnt el az életünkből. Legutoljára tavaly december végén beszéltem vele, amikor volt az a bizonyos rendőrségi ügye, de már akkor is furcsán viselkedett. Szerettünk volna neki segíteni, de élből elutasította, most pedig megdöbbenve látom, hogy ismét együtt van Alberttel. Nem gondoltam volna, hogy a történtek után kaphat még esélyt a fiú, de úgy tűnik, Barbi máshogy gondolta” – mesélte a Borsnak egy aggódó barát.

Schobert Lara

Alekosz öccse legújabb posztjában Schobert Lara kegyeiért „esedezik”. Schobert Lara nemrég a közösségi oldalán vallotta be, hogy jelenleg nincsen párkapcsolata, de nem is ragaszkodik hozzá, hogy mindenképpen legyen valakije – írja a Bors. A korábbi Való Világ-szereplő, Nagy Alekosz öccse, Tibor a legújabb bejegyzésében Schobert Larához szólt:

„Híveim. Schobert Larának Üzenem. Lara Láttam Hogy Társat Keresel. Ne Keresd Tovább Itt Vagyok Én Egy Igazi Király Isten Írj Rám És Hívj El Egy Randira. Nyilván Nem Én Foglak Elhívni Egy Király Ilyet Nem Tesz. Meg Úgy Hallottam Vagyonos Is Vagy Pont Ilyen Lány Kell Nekem Legalább Eltartasz. A Szüleid Is Büszkék Lennének Rád Hogy Egy Király Istent Választottál. Ha Kalandos Életre Vágysz Ne Habozz Keresni Írj Rám. Mert Megtehetem.”

A bejegyzés mellé csatolt kép is hagy némi kivetnivalót maga után: a férfi csupán derék fölé felhúzott alsónadrágot, egy pár kötött, koszos mamuszt, és hozzá elegáns rózsaszín nyakkendőt vett fel. 

Caramel

Caramel és felesége, Szilágyi Szilvi már évek óta Budapest belvárosában él, és noha nagyon kedvelik a mostani otthonukat, beleszerettek egy családi házba, amely az agglomerációban található. Nemrég született meg a kisfiuk, Miron, így négyen kezdenek majd új életet a kertes házban – számolt be a Blikk

„Imádok a belvárosban lakni, és ez mindig így marad! Már teljesen lemondtunk arról, hogy valaha lesz családi házunk... A férjem találta ezt a házat, miközben spontán nézelődött. Elmentünk megnézni, és mindketten ugyanazt éreztük! Amikor beléptünk, teljesen elfogott minket ez a megmagyarázhatatlan érzés, amikor azt érzed, hogy otthon vagy. Anno a mostani lakásunkat is ilyen váratlanul találtuk meg. Egyáltalán nem kerestük. Lehet, igaz a mondás, hogy a jó dolgok sokszor váratlanul érkeznek az ember életébe! De eszméletlenül félek a költözéstől és attól, hogy az agglomerációban leszünk” – mondta pár hónapja Szilvi, aki most először mutatott részletet a családi fészekről.

Caramel kedvese egy 24 óráig megtekinthető Instagram-történetben videózta le a kilátást az erkélyükről.

Puskás Peti

Már korábban is mesélt róla az X-Faktor mentora, hogy nagyon nehezen sikerült meghódítania feleségét, aki sokáig ellenált a sármos énekes próbálkozásainak. 

Puskás azonban mindent elkövetett a siker érdekében, pénzt és fáradságot nem kímélve próbálta lenyűgözni a szerelmét.

„A Boginak való udvarlás rengeteg energiámba és pénzembe került, de nem azért, mert Boginak nagy vágyai voltak, hanem mert mindig meg akartam mutatni, hogy ki az úr a háznál. Egyszer egy tízfős társasággal mentünk vacsorázni, és annyira imponálni akartam, hogy végül mindenkinek a számláját kifizettem” – mesélte Peti a Nemek igenje című műsorban, aki méregdrága ajándékokkal is elhalmozta Dallost:

„Egyik reggel beszélgettünk arról, hogy egyszer elmehetnénk biciklizni, én pedig elmentem a boltba, ahol vettem Boginak egy kerékpárt, amit otthagytam a háza előtt.”

(Borítókép: Opitz Barbi. Fotó: Kaszás Tamás/Velvet)