Mint ismert, TV2 Bachelor – A Nagy Ő című párkereső realityjének előző szériájában Árpa Attila kereste a szerelmet. A műsorban egy lovászlány, Tímea került legközelebb a színész-producer szívéhez, ám a forgatás után hamar istenhozzádot mondtak egymásnak. A szőkeség azóta eltűnt a nyilvánosság elől, ám most kiderült, mivel is foglalkozik.
A szőkeség – állítása szerint – ugyan a lovakra szeretné szánni az idejét – a kaszkadőr- és a trükklovaglás érdekli, de tetszene neki a filmekben való lovas szereplés is –, a modellkedés sincs ellenére. Merészebb képei a felnőtt tartalmakat felsorakoztató OnlyFans nevű platformon is megtalálhatóak.
Mint kiderült, A Nagy Ő másik szereplője, Bea ismertette meg vele az oldalt, akit bár visszahúzódó és jámborlelkű lányként ismerhették meg a nézők, de miután kiderült róla, hogy erotikus munkából él, Árpa azonnal hazaküldte.
„Beával összebarátkoztunk a műsor után, így lett OnlyFansem, ő mutatta meg. Hallottam róla korábban, de akkor nem foglalkoztam vele. Most úgy gondoltam, hogy megnézem én is, mit lehet ebből kihozni.
Vannak olyan képeim, amelyeket Instagramra már soknak érzek,
ezért OnlyFansre a merészebb, budoár fotókat töltöm fel” – nyilatkozta a Blikknek a szőkeség, aki május 12-én posztolt először tiaa 29 néven. Fotóit 20 dollárért (körülbelül 6390 forintért) tekinthetik meg pikáns tartalmait.
„Lesznek erotikusabb képek is. Folyamatban vannak az anyagok, amik takarnak merészebb vonalat is. A lovas fotózást szeretnénk tovább vinni profi fotóssal. Igényes képek várhatóak, vannak terveink bőven Beával is! Feliratkoztak az oldalra olyan férfiak, akik a műsorban is követtek, és örültek, amikor megtaláltak ezen a platformon. Kapok üzenetet bőven” – emelte ki Nyergesi, aki jelenleg szingli, de nem is vágyik kapcsolatra.
Árpa Attila és Timi számára a műsor egy romantikus kaland volt, de nem maradtak együtt, mert nem alakult ki köztük szerelem.
(Borítókép: Nyergesi Tímea és Árpa Attila. Fotó: TV2)