Hírösszefoglalónkban még: minden jegy elkelt Azahriah első külföldi koncertjére, G.w.M először beszélt Kulcsár Edinával közös babájukról.

L.L. Junior

Szeptemberben születhet döntés arról, hogy a válófélben lévő házaspár melyik tagja kapja meg a közös gyermekük, Lili felügyeleti jogát. A döntés megszületéséig a kislány az édesanyjával él, míg apjának láthatási jogot biztosítottak.

A Bors a páros közeli ismerőseitől tudta meg, ez a helyzet legfőképpen a zenészre van rossz hatással, ugyanis a nagy nyomás hatására mintha versenyhelyzetnek fogná fel az időszakot. 

Az utóbbi időben a szülők már nem is beszélnek egymással, a találkozásaik arra a két-három percre korlátozódnak, amikor átadják egymásnak a közös kislányukat.

A bulvárlap információi szerint az egyik ilyen alkalommal a zenész számon kérte valamiért Kingát, aki egyáltalán nem volt hajlandó belemenni a vitába, nem szólt vissza, hanem sarkon fordult. Ez annyira feldühítette Juniort, hogy az a telefonjával kamerázta a válófélben lévő feleségét, és közben indulatosan magyarázott neki valamit.

Nyilvánvalóan jobb, ha ők ketten végre elválnak, mert valamelyikük tönkre fog menni ebben

 – nyilatkozta a lapnak egy, a neve elhallgatását kérő ismerős

Azahriah

Elfogytak a jegyek a fiatal magyar zenész külföldi turnéjának első koncertjére – írja a Blikk.

„Nagyon vicces volt, amikor először beszéltünk az angolokkal. Úgy hívtak fel minket, hogy bár a felét se értik jó pár dalszövegnek, három hete Azahriah-t hallgatnak az irodában, és imádják” – nyilatkozta korábban az énekes menedzsere, márpedig úgy tűnik, hogy nemcsak a levegőbe beszélt, hiszen nagyon hamar elkapkodták az első koncert jegyeit.

Ezek alapján pedig nemcsak az angolok, de a bécsi lakosok is odáig vannak érte, hiszen egy hét alatt elfogyott az összes jegy az európai turné első koncertjére.

Minden jegy elkelt!

– osztották meg szerda este az esemény Facebook-oldalán. 

G.w.M

Korábban a Velvet is beszámolt róla, hogy megszületett Kulcsár Edina és G.w.M első közös gyermeke. Az influenszer azóta megígérte, hogy hamarosan ismét gyakrabban láthatnak különböző tartalmakat a közösségi média felületein a követői, ám a kisbabáról egyelőre nem igazán nyilatkoztak. A csendet most G.w.M törte meg, aki a TV2 Tényekben áradozott a kislányukról.

Tüneményes, egy angyal, akkora áldás az életünkben, hogy nem igaz. Nagyon szép baba, egy tünemény. Még jobb lett minden, amióta ő van, a szeretet hozta be a házba

– mondta rapper.

(Borítókép: L.L. Junior. Fotó: Velvet)