A rapper „hazug, pénzéhes banyának” nevezte Nagy Melanie-t.

G.w.M

G.w.M és gyermekei anyja, Nagy Melanie kapcsolata a mai napig nem felhőtlen, annak ellenére, hogy volt idő, amikor úgy tűnt mind két fél megnyugodott. Most azonban a rapper megtörte a csendet és „hazug, pénzéhes banyának” nevezte volt párját, és azt mondta, hogy könyvet fog írni az elmúlt időszakról.

A helyzetet Gyarmati Rita pszichológus elemezte a Mokkában, aki elmagyarázta, hogy hogyan fajulhat el egy kapcsolat ennyire két évvel a válás után.

Meghatározó, hogy alapvetően milyen hangulatban telt az ő kapcsolatuk, vagy hogy mennyire szenvedélyesek”

– fogalmazott és hozzátette, hogy a problémát az okozza, hogy érzelmi hatás alatt nem tudjuk objektívan kezelni a dolgokat.

A pszichológus hangsúlyozta, hogy a párnak saját érdekében kéne kihagynia a nyilvánosságot a vitájukból. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a rapper kijelentésére való reakció sokatmondó lehet, ugyanis nem feltétlenül kell ugyanolyan szinten is folytatnia a másik félnek.

Kempf zozo és Brúnó

Kempf Zozo és Pető Brúnó az Ázsia Expressz előtt nem ismerték egymást, mégis rendkívüli barátság alakult ki közöttük a műsor alatt.

A műsor két versenyzője a Mokka műsorában mesélt arról, hogy miért is sikerült ilyen gyorsan egymásra hangolódniuk.

Volt pár opció, hogy kikkel tudnék menni, de sokkal jobban örülök, hogy vele mentem”

– fogalmazott Brúnó, aki szerint a férfiak amúgy is könnyebben kijönnek egymással, ráadásul még egy korosztályba is tartoznak.

Kardffy Aisha

Kardffy Aisha egy hatalmas vágya vált valóra, ugyanis szinkronszerepet kapott a Disney egy új filmjében, a Kívánságban. Az új Disney produkcióban a színésznő Asha karakterének hangját kölcsönzi majd. Aisha azt is megmutta, hogy mit várhatunk tőle a filmben, ugyanis a Dancing with the Stars színpadán előadta a mese egyik betétdalát.

Minden színésznőnek az az álma, hogy egyszer mennyire jó lenne egy Disney szereplő szinkronjának lenni”

– mesélte el a színésznő a Mokka műsorában.

Aishát nyáron hívták be egy castingra, ahova saját bevallása szerint az esélytelenek nyugalmával ment el, ugyanis a végső döntést a Disney hozza meg, de végül megkapta a feladatot.

A színpadi munkához nem tudja hasonlítani a sztár ezt a feladatot, hiszen egy máshogy komplex kihívást jelentett ez számára.

Ahogy ott elmondod, az örökké olyan marad”

– jegyezte meg.

(Borítókép: G.w.M. Fotó: Kaszás Tamás/Index)