Ma máshol van a helyi értékünk a társadalomban, és ezt nehezen veszi be a gyomrom.
Fiatalon odáig voltam az olyan nagy színészeinkért, mint Cserhalmi, Gáspár, Őze vagy Bessenyei. Óriási tisztelet volt bennem irántuk, sőt ez a mai napig megvan. Ez egy nehéz, embergyilkos, egyáltalán nem családbarát szakma – egy olyan áldozat ez, ami talán soha nem térül meg” – mondja a színész a Nők Lapja Cafénak adott interjújában.
Nagy Zsolt úgy gondolja, hogy két lehetősége van egy színésznek vagy rendezőnek, ha filmekkel akar foglalkozni, ugyanis kétfajta filmgyártás létezik: van a drága, régimódi filmkészítés, meg van a gonzó stílus. Az utóbbiban a színész szerint kevesen vannak és nincs is benne pénz, így mindenkinek több feladatot kell vállalnia. Azonban a színészek nem dolgozhatnak ingyen vagy nevetséges összegekért, ahogy a rendező sem, így aki ezt az utat választja, annak szüksége van valami másik állásra is.
Nekünk ez a szakmánk, ebből kéne megélnünk
– tette hozzá.
Zavar, hogy ez az ország, ez a város nem ismeri el a polgárait és az értelmiségét. És most nem én vagyok a lényeg: legendás színészek dolgoznak színházakban megalázó bérekért.
Nincsenek a helyükön kezelve. De ugyanez igaz a pedagógusainkra is. Amikor látom, hogy a fővároshoz tartozó BKV több mint 700 ezer forintért keres buszsofőrt, akkor eszembe jut a saját fizetésem is. Sosem vágytam arra, hogy a legújabb BMW-ben üljek, és nyilván jobban élek egy élelmiszerbolt pénztárosánál. Közben meg látom, hogyan tolódnak el az arányok. Harminc éve dolgozom ebben a szakmában és most kellene a zeniten lennem. Ennek ellenére tele vagyok egzisztenciális kérdésekkel” – vallotta be Nagy.
(Borítókép: Nagy Zsolt. Fotó: Bodnár Patrícia/Index)