Sokan legyintenek rá, de most már tudományosan is kimutatták: a rendszeres, nagy mennyiségű alkoholfogyasztás nem csak a szerveket, hanem az agyat is komolyan károsítja – írta meg Neurology.org.
A Sao Paulo-i Egyetem kutatói tanulmányában 1781 elhunyt ember agyát vizsgálták meg, hogy kiderítsék, milyen nyomot hagy a rendszeres alkoholfogyasztás. Az elhunytak átlagéletkora 75 év volt, és mindegyikükön agyboncolást végeztek. Az eredmények pedig meglehetősen riasztó képet festettek.
Dr. Alberto Fernando Oliveira Justo, a kutatás vezetője szerint:
„A súlyos alkoholfogyasztás jelentős globális egészségügyi probléma, amely memória- és gondolkodási zavarokhoz vezethet. A boncolások során azt találtuk, hogy a nagyivók agyában egyértelmű elváltozások jelentek meg, amelyek hosszú távú következményekkel járnak.”
Dr. Alberto Fernando Oliveira Justo, a kutatás vezetője szerint:
A nagy mennyiségű alkoholfogyasztás világszinten komoly egészségügyi problémát jelent.
A vizsgáltaknál olyan elváltozásokat találtunk, amelyek arra utalnak, hogy a rendszeres ivás hosszú távon károsítja az agy memóriáját és a gondolkodást.”

A kutatásból kiderült: akik rendszeresen sokat isznak, azoknál több mint kétszer akkora eséllyel jelennek meg olyan agyi elváltozások, amelyek tönkreteszik a memóriát, lelassítják a gondolkodást, és idővel akár teljes leépüléshez is vezethetnek.
És ez még nem minden.
Akik korábban nagyivók voltak, de már nem isznak, szintén nem lélegezhetnek fel. Akik régen ittak sokat, de már abbahagyták, azoknál is nagyobb eséllyel jelentek meg agykárosodásra utaló nyomok. De a kutatók szerint a jelenleg is rendszeresen ivóknál még durvább elváltozásokat találtak.
És ez még nem minden: azoknál, akik rendszeresen isznak, gyakrabban jelenik meg az Alzheimer-kór egyik korai jele – egy olyan agyi elváltozás, ami memóriaproblémákat okozhat. A jelenleg sokat ivóknál ez 41 százalékkal gyakoribb, a korábban nagyivóknál pedig 31 százalékkal nő a kockázat.

A kutatók szerint nagyivónak azt tartják, aki hetente nyolc pohárnál is több alkoholt fogyaszt. Ez a mennyiség már bőven elég ahhoz, hogy szépen lassan elkezdje az agyat károsítani. Az ember sokáig észre sem veszi, hogy baj van – csak amikor már megtörtént a baj.
(Borítókép: Alkoholt fogyasztó férfi. Illusztráció: Getty Images)