Hírösszefoglalónkban még: Schobert Lara megszerezte az érettségit, börtönre ítéltek Bródy János fiát.

Géniusz

A naphire.hu számolt be róla, hogy Dr. Hacsek Gábor és Dr. Kovács Attila összecsapását a Géniuszban félbe kellett szakítani, miután a producer berontott a stúdióba. A hangosan kiabáló munkatárs orvosért kiáltva rontott be a stúdióba, miután egy hölgy rosszul lett a büfénél. Mivel két orvos játszott egymás ellen a műsorban, így mindketten azonnal kimentek segíteni. Végül riasztották a mentőket és a hölgy stabil állapotban hagyta el a helyszínt. 

Schobert Lara

Schobert Lara érettségijével 2022-ben tele volt a magyar sajtó. Most Rubint Réka számolt be róla, hogy sikerült-e azóta megszereznie. Az édesanya 24 óráig elérhető Instagram-sztorijában rendezett kérdezz-felelek játékot, ahol válaszolt a lánya érettségijét firtató kérdésre is.

„Felsőfokú angol nyelvvizsgával együtt! És tudod, mi az igazán csodálatos? Hogy a lányom nemcsak okos, de álomgyönyörű is”–- írta az oldalán.

Bródy Dániel

San Franciscóban bíróság elé állították, majd két év börtönre ítélték a zenész, Bródy János fiát, Dánielt. A vád szerint a 38 éves informatikus szándékosan, bosszúból megrongálta bank számítógépes rendszerét, miután a pénzintézet kirúgta őt – értesült a Bors.

Horváth Lajos Ottó

Talán sosem tudja majd úgy használni a kezét Horváth Lajos Ottó, mint azelőtt. Bár már több mint egy hónapja történt a baleset, amikor előadás közben a takarásban Szász Júliával a karjaiban négy méter zuhant, a 60 éves színész keze azóta is gipszben van. Úgy tűnik, maradandó károsodást szenvedett, ami kihathat a pályafutására – számolt be a Blikk

„Az orvosai egyelőre nem tudják megmondani, mennyire tudja majd a kezét használni, de félő, hogy soha nem lesz már a régi” – fogalmazott az egyik informátor a bulvárlapnak. 

(Borítókép: Horváth Lajos Ottó. Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI)