Hírösszefoglalónkban még: Árpa Attila nagy bejelentést tett Az Árulókról, Pásztor Anna egészsége ráment az építkezésre.

Puzsér Róbert

Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy Pogány Judit a mai napig fájlalja, hogy nem öregedhetett meg együtt korábbi párjával, Koltai Róberttel, akivel 35 évig élt házasságban. Kapcsolatuk immár 20 éve megszakadt, miután a férfi többször is félrelépett. Pogány Judit véleményével kapcsolatban a mindig kritikus Puzsér Róbert is megszólalt a Spirit FM Önkényes mérvadó című műsorában.

„Pogány Judit számon kéri, hogy minden körülmények között, akárhány kilósan, akármilyen megereszkedett bőrrel ragaszkodunk a másikhoz. De ami Pogány Juditnak az időskori megereszkedettség, az nem lehet Koltai Róbertnek a kis félrelépés?” – tette fel a költői kérdést Puzsér, aki úgy véli, hogy a színésznő a múltban ragadt.

Ez már nem a 19. század.

És bizony, ahogy a 19. században egyszer és mindenkorra, holtomiglan-holtodiglan kötődtek meg a szövetségek, úgy a huszadikban már fel lett találva a válás, a huszonegyedikben meg már ez a rendje, és a kivétel az, ami a tizenkilencedikben zajlott. Lehet, hogy ez borzasztó, de nem Robi vette el Pogány Judittól az együtt megöregedés lehetőségét, hanem a világszellem”

– mondta el a véleményét, amit a story.hu szemlézett.

Pásztor Anna

Az Anna and the Barbies énekesnője őszintén mesélte el új videójában, hogy már az egészsége is megsínylette az építkezést, miután folyamatosan újabb és újabb problémákkal szembesült. Az Építkezés Pásztor Annával vlogsorozat 7. részében az énekesnő őszintén vallott a házépítés nehézségeiről. 

„Nagyon szívesen elmondom, hogy nálam milyen idegi tünetek vannak: kimerültség, fáradtság, elkezdett beállni a csuklyás izmom olyan szinten, hogy az agyam nem kap oxigénnel dús vért” – mesélte az énekesnő, aki szerint akár egészségügyi tünetek is jelentkezhetnek egy ilyen stresszes időszakban. 

„Ez olyan helyzet, ahol folyamatosan újabb és újabb problémákat dob fel a gép, és egyszer csak azt veszed észre, hogy egy házat viszel a hátadon, és ennek testi tünetei lesznek.

Vannak, akik ebbe beleőrülnek, vagy öngyilkosok lesznek, tönkremegy a kapcsolatuk vagy a családjuk vagy az idegrendszerük.

Erre fel kell készülni!”

Árpa Attila

Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban című műsor első évada nagy sikerrel futott az RTL-en, így nem csoda, hogy hamar bejelentették: érkezik a folytatás. A műsor házigazdája, Árpa Attila most bejelentette, hogy ezúttal civileket várnak a nyomozós realitybe. 

Nézzük, hogy a kanapéhuszárokból milyen gyilkosvadászok lesznek!

– kacsintott az RTL Fókuszban Árpa.

(Borítókép: Puzsér Róbert. Fotó: Fekete Tímea/Index)