A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár még a tengerentúlon is rendkívül híres, köszönhetően annak, hogy számos hollywoodi sztár járt már az épületben. A legtöbben ugyan munka miatt jártak a könyvtárban, de Jennifer Lawrence-nek annyira tetszett a helyszín, hogy még olvasójegyet is kért.

A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárnak a Wenckheim Frigyes gróf által építtetett Wenckheim-palota ad otthont, amely a magyar főváros építészeti büszkesége. A gróf 1927-es halála után az örökösök az épületet a fővárosnak adták. A különleges termek azóta pedig számtalan sztárt és filmet csábított hazánkba.

A budapesti könyvtárban forgatta például Emma Stone és Mark Ruffalo az idén 11 Oscar-díjra jelölt Szegény párákat, de vettek fel jeleneteket itt a több mint 300 ezres nézőszámmal rendelkező Semmelweist is.

A Szegény párákat épített díszletben forgatták, így is akadt olyan jelenet, ahol felismerhető a könyvtár, míg az valóban látható, ahogy a Semmelweisben Vecsei H. Miklós és Nagy Katica egy fontos báli jelenetnél a Tükörteremben táncol, emellett pedig itt történt egy fontos életmentés is.

Az első forgatások egyike az épületben az 1972-es Kékszakállhoz köthető, de a könyvtárban vettek fel jeleneteket a 2018-as Vörös verébhez is. Utóbbi főszereplője Jennifer Lawrence volt, akit teljesen lenyűgözött az épület és még egy emléket is magával vitt a könyvtárból.

Egyes színészek – ha már nálunk járnak – a könyvtárral is megismerkednek. Így volt ez például Jennifer Lawrence esetében, aki a Vörös veréb forgatása során olyan közvetlennek bizonyult, még olvasójegyet is kért emlékül

– mesélte a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár főigazgatója, Kovácsné Koreny Ágnes az Énbudapestemnek.

(Énbudapestem)

(Borítókép: Jennifer Lawrence. Fotó: GettyImages)