Selena Gomez és Benny Blanco tavaly decemberében erősítették meg a pletykákat, miszerint egy párt alkotnak, azóta pedig sorra osztják meg közös fotóikat közösségi felületeiken.
A kapcsolat még egészen frissnek mondható, de úgy néz ki, hogy a pár már a következő lépést tervezi.
A producer május 14-én adott interjút Howard Sternek, amiben elárulta, hogy már közölte az énekesnővel, hogy gyereket szeretne tőle.
Ez a téma mindennap feljön nálam
– magyarázta Benny Blanco, aki szeretné „kipipálni” a gyerekvállalást a listájáról a Glamour USA szerint.
„Rengeteg keresztgyermekem és unokaöcsém van. Imádok gyerekek között lenni” – jegyezte meg a producer, aki elmondta, hogy látja a jövőben, hogy házasságot köt majd Selena Gomezzel, de egyelőre mindig csak a következő napra koncentrál.
Az énekesnő kritikusai szerint azonban ennek az interjúnak köze van ahhoz, hogy Selena Gomez exe, Justin Bieber az elmúlt napokban jelentette be, hogy édesapa lesz.
Természetesen a híres énekes és Hailey Bieber is közösségi oldalukon jelentették be a nagy hírt.
(Borítókép: Selena Gomez. Fotó: GettyImages)