Az amerikai esküdtszék tagjai május 30-án, bűnösnek találták Donald Trumpot.

Donald Trumpot az úgynevezett hallgatásipénz-perben találták bűnösnek mind a 34 vádpontban a a New York-i bíróságon.

Az esküdtszék tagjai 11 órás tanácskozás után hozták meg a döntésüket, amelyet már közöltek is a vádlottal, aki természetesen nem ért egyet az ítélettel. 

A vádpontok többek között adócsalás, iratok meghamisítása, kampányfinanszírozási szabályok megsértése és a választás befolyásolása. Tovább azt is megalapozottnak tartották, hogy 2016-ban Stormy Daniels pornószínésznőnek 130 ezer dollárt fizettek azért, hogy hallgasson a Trumppal folytatott viszonyáról, a kifizetést pedig hamisan jogi költségként könyvelték el a 2016-os választási kampány ideje alatt.

Ez szégyenteljes volt. Ez egy manipulált per volt, amelyet egy korrupt, ellentmondásos bíró folytatott

– mondta az újságíróknak Trump, miután elhagyta a manhattani tárgyalótermet.

A volt elnök többször is bírálta a manhattani kerületi ügyész, Alvin Bragg által ellene indított eljárást, úgy véli, hogy a vád politikai indíttatású volt. Szerinte egyértelműen összeesküdtek ellene annak érdekében, hogy ne indulhasson a 2024-es amerikai elnökválasztáson. Az ex-elnök természetesen fellebbez az ítélet ellen.

Addig is nem kell börtönbe vonulnia, azonban ha mégis elítélik, akkor akár 134 börtönbüntetést is kiszabhatnak rá. 

(cbs)

(Borítókép: Donald Trump. Fotó: Pool/Getty)