Nem akármilyen lehetőséggel gazdagodott Mészáros Lili, a Next Top Model Hungary győztese. Mint arról korábban a Velvet is beszámolt, a TV2 műsora a múlt hétvégén zárult le, a döntőben maradt lányok közül pedig a 26 éves, biomérnöknek tanuló szépség diadalmaskodott.
Mészáros Lili élete várhatóan gyökeresen megváltozik, hiszen számos értékes nyereményt kapott, köztük 10 millió forintot és egy kétéves exkluzív szerződést az Icon Model Managementtel, amely számos hazai és nemzetközi sikert könyvelhet el. Többek között ők menedzselik Palvin Barbarát a karrierje kezdete óta.
Mészáros Lili nemcsak pénzzel és a két évre szóló szerződéssel gazdagodott: 2024-ben ő lesz a Schwarzkopf Gliss márkának a magyarországi nagykövete, illetve a JOY magazin címlapján is szerepelni fog. A fiatal modellnek komoly tervei vannak a jövőre nézve, szeretne tovább fejlődni, tanulni, és nemzetközi szinten is megmérettetni magát.
A döntőig vezető út nem volt zökkenőmentes Mészáros számára; egy rosszul sikerült hét után úgy érezte, hogy kiégett, de sportolói múltjának köszönhetően sikerült túljutnia a mélyponton, majd a versenyen kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott. A szakmai zsűri, köztük Tombor Zoltán fotós és a Dancing with the Stars táncosai is elismerően szóltak Mészáros Lili teljesítményéről, aminek köszönhetően végül megnyerte a versenyt.
Palvin Barbara, akinek útját szintén az Icon Model Management egyengeti, már világhírű modellként több jelentős nemzetközi kampány arca és a L’Oreal exkluzív nagykövete. Több mint 20,4 millió követővel rendelkezik az Instagramon, 2019-ben pedig ő lett az első magyar Victoria's Secret angyal, amivel még inkább megerősítette a nemzetközi hírnevét.
Egészen biztosak lehetünk benne, hogy még fogunk hallani Mészáros Liliről, hiszen a tehetséges modell már most is komoly elismeréseket gyűjtött be, illetve az Icon Model Management által nyújtott támogatás csak tovább erősítheti a helyét a divatvilágban.
(Borítókép: Palvin Barbara és Mészáros Lili. Fotó: Getty Images/TV2)