Boros Lajostól Nagykőrösön, az izraelita temetőben vettek végső búcsút családtagjai és tisztelői.

Végső nyugalomra helyezték Boros Lajost, aki 77 évesen, hosszú betegség után hunyt el 2024. augusztus 8-án. Halála megrázta a közvéleményt, hiszen még betegen is brilliáns és szórakoztató személyiség volt, és egy ország szerette, nem csak hangját, de képernyős jelenlétét is.

A legtöbben az 1999-ben a Sláger Rádiónál indult, majd a Neo FM-en folytatódott Bumerángból emlékeznek rá, Bochkor Gáborral és Voga Jánossal ikonikus triót alkottak 12 éven át.

Hétfő délután, kedvenc városában, Nagykőrösön zajlott a gyászszertartás, ahol a Blikk beszámolója szerint a rádiós unokatestvérei mondtak beszédeket, illetve a család búcsúlevelét is felolvasták. Hírességek, pályatársak nem voltak a gyászok között.

“Nagyon szimpatikusan tudta kezelni a sikert. Éltette, de nem lettek sztárallűrjei. Megőrizte azt az embert, aki 1989-ben megnyerte a Ki mit tud?-ot. Minden volt, ami ebben a szakmában lehetett. Ami a legfontosabb: ember volt, nem is akármilyen” - hangzott el a szertartáson.

A megemlékezés után Boros Lajost végső útjára kísérték, sírhelye a nagykőrösi izraelita temetőben, a főbejárat mellett van. 

Sírját a búcsúztatót követően kövek borítják az izraelita hagyományokhoz méltón. Síremléke mindenképp csak később lehet, az általános szabály szerint körülbelül egy évet kell várni, amíg a föld megfelelő állapotba kerül hozzá, írja a Bors.

(Borítókép: Boros Lajos. Fotó: Szécsi István)