Egyre több részlet derül ki az Air India szörnyű balesetéről, amely 294 ember életét követelte. A szakértők szerint több súlyos hiba is közrejátszhatott – most elmondták, mi történhetett pontosan.

Súlyos repülőgép-szerencsétlenség rázta meg a világot: az Air India 171-es járata, amely Ahmedabadból indult volna Londonba, nem sokkal a felszállás után zuhant le június 12-én. A tragédia 294 ember életét követelte. Az áldozatok között nemcsak utasok és a személyzet tagjai voltak, hanem helyi lakosok is – a gép ugyanis egy orvosi egyetem kollégiumára zuhant.

A hatóságok már megtalálták a gép fekete dobozát, és javában elemzik a fedélzeti adatokat, hogy kiderüljön, pontosan mi vezethetett a tragédiához. Bár a hivatalos vizsgálat még nem zárult le, több szakértő már most is aggasztó hibákra hívta fel a figyelmet.

Alastair Rosenschen, egykori pilóta és repülési szakértő szerint például a baleset idején a repülő futóműve még mindig ki volt engedve – ezt normál esetben azonnal be kell húzni a felszállás után, hogy csökkentsék a légellenállást.

„Ha a futóművet nem húzzák be időben, az komolyan lelassítja a gépet – emiatt nehezebben emelkedik.

Ez lehetett műszaki hiba is, de az is előfordulhat, hogy valaki hibázott a pilótafülkében

– magyarázta Rosenschen.

De nem ez volt az egyetlen furcsaság: a videófelvételek alapján úgy tűnt, hogy a szárnyakon lévő csappantyúk – amelyek felszálláskor elengedhetetlenek a megfelelő felhajtóerőhöz – egyáltalán nem nyíltak ki. Ez önmagában is magyarázhatja, miért nem tudott a gép elég gyorsan és magasra emelkedni.

Csakhogy most előkerült egy új, nagy felbontású videó, amely alapján teljesen más irányba kezdtek gondolkodni a szakértők. Egy tapasztalt pilóta, Captain Steeeve szerint a felvételen egyértelműen látható, hogy aktiválódott a Ram Air Turbine (RAT) – egy kis propeller, ami csak akkor jön elő automatikusan a gép alól, ha súlyos áramkimaradás történik. Ez arra utal, hogy a repülőnek egy vagy akár mindkét hajtóműve leállhatott.

A kapitány egy érdekes részletre is felhívta a figyelmet: amikor a videót visszajátszotta, egy szokatlan hang is hallatszott, ami pedig alátámasztja a RAT működésbe lépését, vagyis azt, hogy a gép vészhelyzeti üzemmódba kapcsolt.

Egy másik szakértő, Seun Komolafe helikopterpilóta szerint a gép mozgása is árulkodó volt: túl lassan emelkedett, és veszélyesen alacsonyan repült, ami arra utal, hogy már a felszállás sem zajlott rendben. Mint mondta, a fekete dobozok segítenek majd pontosan kideríteni, mi zajlott a pilótafülkében, hogyan reagált a személyzet, és milyen döntések születtek az utolsó másodpercekben.

Annyi biztos: a pilóták vészjelzést adtak le, vagyis észlelték a bajt, és próbáltak segítséget kérni. Ez a gyors reakció kulcsfontosságú lehet annak megértésében, mi vezetett végül a tragédiához.

A nyomozás még tart, és mindenki abban bízik, hogy a fekete dobozok világossá teszik, pontosan mi romolhatott el azon a végzetes napon. A balesetnek egyetlen túlélője van – egy férfi, aki valósággal a halál torkából menekült meg.

Már a kórházból adott interjút, és részletesen elmesélte, hogyan élte túl a katasztrófát.

(Borítókép: A lezuhant Air India 171-es járatának roncsai. Fotó: Getty Images)