Ákos, Halott Pénz, vagy épp Rúzsa Magdi: a siker mellett az is közös ezekben az előadókban, hogy elhivatott nők állnak mögöttük, és segítik őket.

Női zenei menedzserek

A legnépszerűbb hazai előadók mögött nagyon elhivatott és nagy teherbírású hölgyek állnak, akik a háttérből támogatják a töretlen sikert. Molnár Csilla 12 éve dolgozik a Halott Pénz menedzsereként, ő az első nő, aki még a Puskás Arénát is bevette a csapattal. A társaság nem lassult le, folyamatosan koncerteznek itthon és külföldön is. A menedzser tyúkanyóként óvja a zenekar minden tagját, bevallása szerint ez eredményezi az egész stáb közt uralkodó családias légkört.

Fiák Krisztina több mint 16 éve menedzseli Ákost, aki szerinte mindent tud a popszakmáról, de mint szárnyaló művészt, természetesen segíteni kell az ötletei megvalósításában. 2008-ban asszisztensként került Ákos mellé, majd gyorsan megörökölte a sajtós feladatokat is. 2009-ben aztán az addigi koncertszervező és Ákos útjai elváltak, így ezt a munkakört is Fiák Kriszta vette át. Mivel korábban többek között nagy fesztiválok programszervezésében is részt vett, ezek a tapasztalatok óriási segítségére voltak későbbi munkája során. Ákos nagyon csodálja menedzsere teherbírását és azt az elhivatottságot, amellyel a munkáját végzi.

Szovják Bea Rúzsa Magdi önmegvalósítását segíti több mint 18 éve. Előtte egy bankban dolgozott marketingesként, aztán gyártásvezetőként, majd váltott és a TNT, valamint a Groovehouse zenekar menedzsere volt. 2006-ban aztán Rúzsa Magdi megnyerte a Megasztárt, abban az évben, szeptemberben pedig már találkoztak is egymással, hiszen az énekesnő éppen menedzsert keresett. Az első benyomás mindkettejük részéről nagyon pozitív volt, ezért szinte azonnal belevágtak a közös munkába.

A három csúcsmenedzser hölgy sosem azt figyeli, mit miért nem lehet, hanem hogy mit hogyan lehet megvalósítani. 

Palya Bea

Palya Bea nevét ma már rengetegen ismerik szerte a világon, kendőzetlen őszinteségével és utánozhatatlan hangjával számtalan rajongót tudhat magáénak. Az énekesnő egy aprócska falu széléről indult és a fél világot meghódította. Egyedi énekhangja, sajátságos stílusa rajongók millióinak okoz felejthetetlen élményt és örömet. Bár édesanyja nem igazán szeretett cigány származásáról beszélni, Palya Bea erre egy csodálatos örökségként tekint.

Az énekesnő gyermekként egy erdő szélén élt szerető családjával, akár egy magyar népmesében. A kislányról hamar kiderült, hogy a szinte felfoghatatlan zsigeri tehetséget hordoz magában. Nagypapája, aki nagybőgős volt, előre megjósolta unokája jövőjét. A fiatal lány 14 évesen elindult Budapestre, majd hamarosan Párizsban találta magát, ahol elkezdett megismerkedni a misztikus keleti zenével. Azonban nem állt meg Párizsnál, New Yorkot is meghódította. A legnagyobb koncerttermek után a nemzetközi filmrendezők is felfigyeltek az énekesnő tehetségére.

Palya Bea mára már két leánygyermek büszke édesanyja, pörgős munkatempóját visszafogta, hiszen a legfontosabb számára a családja. Élete minden történését dalba foglalja, és soha nem rejti véka alá élményeit. Válásáról is nyíltan beszélt, jelenlegi párjával pedig még egy kapcsolati szerződést is kötöttek.

Ázsia Expressz

Nem kell tovább várni, szeptember 1-én, vasárnap este útjára indul az Ázsia Expressz ötödik évada. A TV2 szuperprodukciójában ezúttal nyolc kalandvágyó pár próbál szerencsét a Fülöp-szigetek és Tajvan mesés vidékein, hogy megküzdjenek a 15 millió forintos fődíjért.

Az ázsiai kalandban ezúttal is készpénz, bankkártya és telefon nélkül, az otthon kényelmét hátrahagyva vágnak neki a nem mindennapi versenynek az Ázsia Expressz sztárpárjai: a TV2 műsorvezetői, Till Attila és Stohl András; Mikes Anna és Krausz Gábor, Cserpes Laura és édesapja, Cserpes István, Laky Zsuzsi és Dietz Guszti, Sáfrány Emese és Béres Anett, Jolly és Szuperák Barbara, Zámbó Krisztián és Zámbó Adrián, Zsigmond Angéla, tartalomgyártó és párja, Mészáros Bende. A csapathoz pedig egy nem várt fordulattal csatlakozik majd Dárdai Blanka és L.L. Junior is. 

Ráadásul a nem mindennapi verseny alakulásába a műsor történetében először a nézők is beleszólhattak. A forgatás megkezdése előtt beérkező szavazatok döntöttek arról, kinek indul nehezebben, kinek könnyebben a verseny. Szeptember 1-én kiderül, melyik páros rajongótábora biztosította be az egyszerűbb indulást kedvenceiknek, de arról szó sincs, hogy bárki kényelmes utazásként emlékszik vissza az ázsiai megmérettetésre. Minden sztárpár olyan kihívások elé került, amire nem számított, legyen szó a fizikai határok feszegetéséről vagy a mentális terhelésről. Az izgalmas, szórakoztató és olykor drámai pillanatok mellett a legújabb epizódokból az is kiderül majd, hogy az embert próbáló kaland ezúttal összekovácsolta-e a párosokat, vagy éppen eltávolodtak egymástól a nem mindennapi élethelyzetek és konfliktusok miatt. A szeptember 1-i kezdés után minden hétköznap este folytatódik a kaland, péntek esténként pedig a korábbi évekhez hasonlóan ismét jelentkezik majd az Ázsia Expressz kibeszélő műsora is.

Szeptember 1-én nem csak az Ázsia Expressz első epizódja miatt lesz érdemes a TV2-re kapcsolni, az őszi szezon kezdéseként bemutatkozik a Kísértés című reality is, melyben négy pár teszi próbára szerelmét.

(Borítókép: Ákos koncert. Fotó: MTI)