Szerdai hírösszefoglalónkban még: Szarvas Andit már a harmadik randi után feleségül akarta venni a párja, Stohl András és Till Attila az Ázsia Expressz nehézségeiről vallott.

Stohl András és Till Attila

Szeptember 1-jén, vasárnap este útjára indul az Ázsia Expressz ötödik évada, amelyben a TV2 két műsorvezetője Stohl András és Till Attila is elindult. A páros a Femcafe-nak árult el néhány részletet az ázsiai kalandról. 

„Buci (Stohl András – a szerk.) volt a társaság szíve-lelke, motorja és én imádom, azokat az embereket, akik mindenben ennyire együttműködők” – mondta Tilla, majd Stohl András hozzátette, hogy barátja nélkül nem biztos, hogy végig tudta volna csinálni a feladatokat.

„Sokféleképpen buktunk meg ebben a műsorban, de azért közben kiderült, hogy mi közepesen erős versenyzők vagyunk, és ha már elindultunk a világ másik végére, akkor elhatároztuk, hogy jól fogjuk érezni magunkat!” – mondta Till Attila.

„Ebben a játékban az volt a szép, hogy nem egyszerre, hanem mindig felváltva fogytunk el,

éppen ezért tudtuk húzni egymást előre.

Szarvas Andi

Szarvas Andival nagyot fordult a világ tavaly. Év elején még egy jegyesség felbontása után volt a szépségkirálynő, azonban hamar megtalálta azt férfit, akivel összekötné az életét. Most pedig már el is  jegyezték.

„Májusban ismertük meg egymást, és tavaly nyáron jöttünk össze. Akkor pont egy nehezebb időszakomat éltem, de amikor megismertem Zsoltit, minden más lett” – árulta el a Fókuszban a modell, aki szerint párja rögtön az elején rohamléptekben haladt. 

„Ő már az elejétől kezdve nagyon komolyan gondolta, én meg egy burkot húztam fel magam köré, és azt mondtam: ismerkedem, de nem tudok semmit ígérni. Nála azonban nagyon hamar ledőlt. Nagyon hamar egymásra találtunk, és nagyon szerencsés vagyok .Zsolti már a harmadik randinál azt mondta, hogy én leszek a felesége. (…) Nagyon hamar éreztük, hogy összetartozunk” – mesélte Szarvas Andi.

Reviczky Gábor

A Kossuth-díjas művész hosszabb kihagyás után a múlt héten kezdett el ismét forgatni A mi kis falunk új évadában. A Fókusznak nemrég elárulta, hogy előtte hosszú időre ismét kórházba került egy újabb súlyos betegség miatt.

„Szirénázó mentőautóval vittek el. (...) Volt egy hosszú, 2 és negyedórás műtétem” – árulta el Reviczky, akinél tavaly év elején diagnosztizáltak rosszindulatú daganatot, majd később több áttétet is találtak a szervezetében. Végül a kemoterápiás kezeléseknek köszönhetően jobban lett, azonban újabb betegség ütötte fel a fejét a szervezetében.

„Keletkeztek más problémák. Semmi bajom nem volt délelőtt, késő délután pedig felébredtem a kórházban. Végtelen fáradtságot éreztem. Bementem a házba, lefeküdtem, és onnan kezdve nem emlékszem semmire. És ez csak úgy jött. Reggel semmi bajom nem volt. Jött egy egészen érdekes kis tünet, majd elmesélték, hogy szirénázó mentőautó vitt be a kórházba. Amikor magamhoz tértem, az ágyról felnéztem, megismertem a feleségemet, de nem tudtam a nevét. Másfél perc múlva jöttem rá, hogy hívják. A lányomnak csak a beceneve jutott eszembe, a fiamé meg egyáltalán nem jutott eszembe. Kiderült, hogy a szívburkomon van egy Streptococcus-góc vagy fészek” – mesélte a színész, akit még a kórházban megműtöttek.

„Megcsinálták ezt a kolonoszkópos műtétet, és nem csak ott volt polip. Még találtak négyet, ahogy haladtak. Akkor kiszedték, kivágták. (...) Kaptam bódítót, de mintha semmit nem kaptam volna” – zárta Reviczky.

Sárközi Ákos

Hatalmas meglepetésre Sárközi Ákos nélkül indul az RTL A Konyhafőnök című gasztroműsorának 11. évada. A Blikk információja szerint Sárközit nyolc év után kihagyták a produkcióból, ami a Michelin-csillagos séfet is váratlanul érte. A bulvárlap kereste az érintettet is, ám nem érték el, ugyanakkor a műsor egyik stábtagja megerősítette az információikat. 

„Ákos valóban nem lesz jelen az idei évadban, a helyét egy másik nagy nevű séf veszi át. Nem önszántából távozott a műsorból, ő nagyon szerette és szívvel-lélekkel csinálta A Konyhafőnököt, és egészen néhány héttel ezelőttig úgy tudta, idén is számolnak vele. A produkció azonban végül máshogy döntött, ami érzékenyen érintette és teljesen váratlanul érte Sárközit” – mondta az informátor.

Sárközi Ákos nemrég még interjúban vallott arról, hogy miért működik ennyire jól A Konyhafőnökben a kémia közte, valamint Rácz Jenő és Fördős Zé között.

„A műsor sikerének egyik kulcsa, hogy Rácz Jenővel és Fördős Zével jó hármast alkotunk, mindenkinek megvan a helye. Bár a munkán kívül nemigen szoktunk találkozni, kollegiális barátokként tekintek rájuk, és tudom, ha segítségre lenne szükségem, biztosan számíthatnék rájuk” – mondta korábban a séf, aki nem tűnik el a képerőnyőről:

ősszel a Sztárbox új évadában lép majd ringbe. 

(Borítókép: Sárközi Ákos. Fotó: Németh Kata/Index)