Hírösszefoglalónkban még: Botrányba fulladt Gáspár Bea szülinapi bulija, L.L. Junior kivágatná az agresszív viselkedését az Ázsia Expresszből, Marics Peti színésznek állt.

Marics Peti

Énekesi karrierje mellett színészi babérokra is tör a Marics Peti, aki a Törőcsik Franciska, Ember Márk és saját maga főszereplésével készülő új magyar romkomban, a Hogyan tudnék élni nélküled? című filmben kapott szerepet. 

„Nem az első alkalom volt, hogy színészkedtem, de nagyon élveztem. Biztos, hogy később is feltűnök majd valahol színészként, de attól azért nem kell félni, hogy lecserélném a mikrofont. A zene annyira a szívünkhöz nőtt, az életünk része, hogy erről nem tudnánk Milánnal lemondani” – árulta el a Blikknek az énekes, aki Demjén Ferenc életművével nem a forgatás kedvéért ismerkedett meg, ugyanis a Kossuth-díjas művész régóta a zenei példaképe.

„1996-ban születtem, pont az a korosztály vagyok, amelynek a tagjai még kisgyerekként hallották a rádióban a slágereit. Ezek évtizedeket ívelnek át, nem jár le a szavatosságuk, és zenészként talán ez legnagyobb siker. Ehhez nekünk, a ValMarnak még érnünk kell, bár az Úristen talán majd megszólal később a retró bulikban is. Demjén azonban rendkívül képzett művész, és e tekintetben még fejlődnöm kell. Szeretnék megtanulni hangszereken játszani és elmélyedni a zeneelméletben is. Egyelőre az, amit alkotunk, főként ösztönös, zsigerből jön, de jó lenne ezt tudatosabban csinálni” – tette hozzá az énekes.

L.L. Junior

Egy ideje már köztudott, hogy az énekes-rapper és kedvese nem sokkal az Ázsia Expressz forgatásai után szakítottak. Az egyik stábtag szerint a műsorban történtek közrejátszhattak a szétválásban. 

„Nagyon csúnyán beszélt szegény lánnyal, aki a kamerák előtt egyenesen Alekoszhoz hasonlította a viselkedését. Ő a tavalyi évadban Varsányi Rékát alázta meg nem egyszer” – mesélte a story.hu-nak az egyik stábtag L.L. Junior viselkedéséről.

A munkatárs szerint az énekes azóta folyamatosan ostromolja a csatornát, hogy vágják ki a kellemetlen jeleneteket.

Gáspár Győző

Győzike felejthetetlenné szerette volna tenni felesége, Bea 50. születésnapját, azonban a testvére, Zsolti mindent elrontott. 

„Úgy álltam hozzá, hogy semmi gikszer nem csúszhat be, mindennek tökéletesnek kell lennie. Aztán hívatlanul megjelent a testvérem, Zsolti, hogy tönkretegye az estét” – panaszolta a Story magazinnak Győzike, aki évek óta rosszban van a testvérével.

„Egy gyönyörű helyet béreltem ki a Városligetben, épp bent táncoltunk, énekeltünk, amikor sorra jöttek oda a vendégek, hogy a testvérem kint ácsorog, leskelődik, fényképez, meg azt kérdezgeti tőlük, milyen a buli, mennyibe került, és hogy mit kapott a Bea tőlem ajándékba. Hirtelen azt sem tudtam, mitévő legyek. Tehát megjelenik úgy, hogy senki sem hívta, ráadásul slamposan, egy szál papucsban, elnyűtt rövidnadrágban, és egzecíroztatja a vendégeket, meg kukucskál. Ekkora pofátlanságot!” – fakadt ki a celeb.

Torghelle Sándor

A Sztárbox idén ősszel induló évadában a férfi középsúly kategóriájának első fordulójában Shane Tusup és Torghelle Sándor is összecsap egymással. A tavalyi évben való üzengetések után, idén is elkezdődött a ringen kívüli adok-kapok. Ebben az élen járt Shane Tusup, aki többször is lenagypapázta ellenfelét, noha csak hat év van köztük.

„Eléggé jól ismerem Tusupot, annak idején egy csapatban dolgoztunk, de most fordult a kocka! A szorítóban két ellentétes oldalon fogunk állni. De ettől függetlenül szerintem van egy határ, amit nem kellett volna átlépni, ő mégis megtette!” – szólalt meg a beszólás kapcsán a Story magazinnak Torghelle Sándor.

Egyáltalán nem volt poénos, hogy lenagypapázott!

„Humorosan beszólogatni persze ér, de ezzel túllőt a célon! Bár tudom, hogy Shane milyen, azt gondolja, hogy mindenhez is ért, de fölösleges ennyire elbíznia magát. Én is vagyok olyan határozott és céltudatos, mint ő, de a számat nem jártatom feleslegesen. Egyébként is azt gondolom: nem biztos, hogy a sok duma mögött teljesítmény is van. Ettől függetlenül felőlem nyugodtan folytathatja ezt a stílust, az sem érdekel, ha mérkőzés közben próbál majd felhergelni. Csinálja csak! A futballpályán is sokan szidtak, és voltak, akik próbáltak kellemetlenséget okozni, de engem ez csak még erősebbé tett. Shane is csak pluszmotivációt adott ezzel, úgyhogy előre is köszönöm neki” – fejtette ki álláspontját Torghelle Sándor.

„Nem gondolom, hogy sértő voltam, úgyhogy eszem ágában sincs bármit is visszaszívni. Sőt ha már Sándor így lefagyott, szívesen megismétlem neki még egyszer, hogy nagypapa. (...) Régóta ismerjük egymást, dolgoztunk együtt, de lehetséges, hogy most már nem vagyunk jóban... De bennem semmi sem változott az irányába. Én úgy voltam vele, hogy nyilván egy idegennel nem csipkelődnék így, de vele megtehetem. Nekem a humor a személyiségem része, ez pedig itt, a színpadon már a show része” – mondta Shane Tusup az esetről.

Sárközi Ákos

Szerda reggel bombaként robbant a hír, miszerint A Konyhafőnök tizenegyedik évadában már nem láthatjuk viszont Sárközi Ákost. A Michelin-csillagos séfet az RTL nyolc év után kihagyta a produkcióból, ami nemcsak a nézőket, hanem a hírek szerint őt is villámcsapásként érte. A séf feleségét, Sárközi Évát a Story érte utol:

„Nincs az az élethelyzet, amiben ne támogatnánk egymást, mellette állok. És elárulom, mi most is tökéletesen jól vagyunk, nincs lelki válság, és megsúgom, Ákos is remekül érzi magát. Azt hiszem, amíg mi itt vagyunk egymásnak, gond nem lehet az életünkben” – fogalmazott Sárközi Éva.

(Borítókép: Sárközi Ákos. Fotó: Bodnár Patrícia/Index)