Stohl András könnyekben tört ki a Sztárban Sztár All Stars című műsorban, amikor meglátta rég elhunyt barátjának mását a színpadon.

Megrendítő pillanatoknak lehettek tanúi a TV2 nézői tegnap este, amikor a Sztárban Sztár All Stars című műsor színpadán Kaszás Attila mása tűnt fel. A maszk mögött mint kiderült, Puskás Peti rejtőzött, akinek a produkcióját a zsűripultban ülő Stohl András tökéletesnek nevezte és élő adásban megkönnyezte.

Kaszás Attila 2007. március 23-án halt meg. Előtte négy nappal a Tizenkét dühös ember című darab kezdete előtt esett össze hirtelen, majd miután a mentők újraélesztették, az Országos Idegsebészeti Tudományos Intézmény intenzív osztályára szállították, ahol kiderült, hogy stroke-ot kapott. Négy napon keresztül kómában feküdt, az életét a tehermentesítő koponyaműtét sem tudta már megmenteni.

Kaszásnak az egyik legismertebb, Presser Gáborral közös dalát, a  Fényév távolság ot vitte színpadra tegnap este Puskás Peti, a produkciója pedig mély érzéseket váltott ki Stohl Andrásból, akinek jó barátja volt a 17 évvel ezelőtt elhunyt színész. A zsűritag úgy fogalmazott, hogy Puskás előadása olyan jól sikerült, mintha a barátját látta volna maga előtt a színpadon. Az énekes nemcsak a hangokat, de még Kaszás ikonikus mozdulatait, apró biccentéseit is pontosan lemásolta.

Lidérces volt, olyan volt, mintha hogyha ő lenne itt

– fogalmazott Stohl András, aki megkönnyezte a produkciót. Azt is elárulta, hogy annak idején együtt öltöztek Kaszással, a legendás művész pedig mellette halt meg.

(Blikk)

(Borítókép: Stohl András. Fotó: Kaszás Tamás/Index)