Curtisről az elmúlt években rengeteg cikk született, főleg azután, hogy Majkával végleg búcsút intettek egymásnak Széki függőségéből adódó problémák és nézeteltérések miatt. Bár van, amit a rapper tagadott, az utóbbi időben sikerült összeszednie magát, amit egy gyökeres életmódváltásnak köszönhet. A részletekről nemrég a Tények Plusz kameráinak mesélt.
„Ilyen szintű, ilyen radikális változás még soha nem volt, és ilyen jól sem éreztem még sosem magam” – árulta el Curtis, bevallva, hogy egy edzőként dolgozó barátja már hosszú ideje noszogatta, hogy menjen le hozzá a konditerembe, amire idén nyáron vette rá magát.
„Nem éreztem jól magam. El voltam hízva, nem voltam edzésben. Tök más volt a prioritás, inkább a buli, a koncertek. Elhagytam magam. Augusztusban azonban mindezt megelégeltem” – mesélte a rapper, aki azóta heti hatszor jár edzeni és a káros szenvedélyeivel is végleg felhagyott. Az italt már a nyári turnéjának az utolsó fellépései idején letette. „Az első hónapban nem is edzettem, csak konkrétan az volt, hogy nem ittam alkoholt. Azzal lement 5 kiló. Ráadásul én rumot szerettem inni, az pedig melaszból készül, ami nádcukor.
Nekem több mint egy üveg azért a koncert alatt lecsúszott
– vallotta be Curtis. Hozzátette, hogy teljesen fel volt puffadva a rengeteg italtól, ám azután, hogy felhagyott az ivással, majd edzeni is elkezdett, a teste három hónap alatt rengeteget változott. „Még egy kis úszógumi van, de már az is pucolódik le” – mutatott rá.
(Borítókép: Curtis. Fotó: Tövissi Bence/Index)