Sokan eljátszottak már a gondolattal, milyen különleges érzés lenne, ha a világ legismertebb „Kevinje” valóban McCallisterék ikonikus házában élne. Az 530 négyzetméteres, impozáns épület Chicago előkelő külvárosában, Winnetkában található, és a Reszkessetek, betörők! filmek bemutatása óta igazi zarándokhelynek számít. Az épület annyira népszerű, hogy a rendőrség állandóan figyeli a környéket, és még a Google Street View is kitakarta a házat a rajongók áradatának visszaszorítása érdekében. Három évtized után ismét együtt láthatók az ikonikus karácsonyi film egykori gyereksztárjai.
32 év után közös fotón pózolnak a Reszkessetek, betörők! gyereksztárjai
Macaulay Culkin nemrég egy fellépése alkalmával az Illinois-i Rosemont Színházban érdekes részletet árult el a híres házzal kapcsolatban. A most 44 éves színész a New York Times-nak elmondta, hogy egy időben komolyan fontolgatta a megvásárlását.
Félig-meddig meg akartam venni – csak úgy, szórakozásból
– mesélte a színész, aki azt is elárulta, hogy milyen tervei voltak és min úszott el végül az üzlet.
A házat a színész egyfajta vidámparkká akarta volna alakítani. Ehhez az épület belsejét úgy díszítette volna fel, ahogy csak a filmben látható, mindenütt apró attrakciókkal felturbózva. Végül aztán elvetette az ötletet, mivel úgy érezte, hogy nincs elég energiája véghez vinni.
„Nekem gyerekeim vannak. Elfoglalt vagyok, emberek” – mondta a közönségnek.
Kulisszatitkok a McCallister-házról
Kevesen tudják, hogy a szóban forgó ház csupán a külső jelenetekhez szolgált. A film ikonikus belső terei valójában egy stúdióban épített díszletben keltek életre, így a legendás családi otthon varázsa igazából a filmes illúziónak köszönhető.
(Borítókép: Macaulay Culkin. Fotó: Matt Winkelmeyer/Getty)